Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára, valamint a Készenléti Rendőrség képviseletében Pregun Tamás rendőr alezredes közös sajtótájékoztatót tartott 2013. július 26-án a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai székházánál lévő kerékpártároló előtt. Az esemény során ismertetett baleseti statisztikai adatok alapján a kerékpárral közlekedőkre és a közlekedésbiztonságra nézve is kedvező következtetéseket vonhattak le a résztvevők. Beigazolódni látszik az a kutatások alapján már ismert összefüggés, miszerint minél több a kerékpárral közlekedők száma, annál nagyobb a közlekedésbiztonság.

Az ORFK-OBB főtitkára és a Kerékpárosklub elnöke a sajtótájékoztatón szándéknyilatkozatot írt alá, melyben kifejezték azon törekvésüket, hogy az „Együtt Közlekedünk!” elnevezésű szemléletváltó program megvalósításában - a szakmai szempontok szem előtt tartásával - a két szervezet munkatársai a legjobb tudásuknak megfelelően közreműködnek. A kerékpárral közlekedők számának növelése, valamint a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a jövőben több területen is együtt fog működni a két szervezet. A kerékpárvezetőket érintő személysérüléses közúti közlekedési baleseteket részletesen kiértékelik, hogy az eredmények alapján infrastruktúra és forgalomszervezési ajánlásokat tehessenek. Továbbá a jövőben a kommunikáció terén is szándékukban áll egyeztetni. Közös kampányokat szerveznek, illetve kölcsönösen képviselik a partnerség elvét a közlekedésre nevelésben.

A sajtótájékoztató helyszínének kiválasztása, a Teve utcai székház kerékpárparkolója nem véletlen, hiszen a rendőri vezetés egyértelműen kifejezte azon a szándékát, hogy támogatja dolgozói kerékpárral történő munkába járását, a közlekedés eme környezetbarát, és nem utolsó sorban pénztárca-barát módját. A védett helyen lévő korszerű kerékpártárolóra egyébként jelentős igény van, hiszen a rendőrségi dolgozók egyre nagyobb hányada közlekedik kerékpárral munkahelyére.

A kerékpár csendes, gyors, környezet- és költségkímélő közlekedési eszköz, amelynek segítségével a rendőrség fokozni tudja hatékonyságát. A Készenléti Rendőrségnél a kerékpáros járőrszolgálat a kor színvonalának megfelelő és a rendőri feladatra alkalmas, a közúti közlekedéshez előírt felszereléssel ellátott 10 db kerékpárral és 40 fő célirányosan felkészített rendőrrel kezdődött meg 2012-ben Budapesten, a kerékpáros közlekedés szempontjából frekventált területeken (Belváros, Margitsziget, Városliget, Római part, Népliget, Csepel). A 2012-es év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a lakosság a kerékpáros járőrök megjelenését örömmel fogadta, a demonstratív rendőri jelenlét hozzájárult a bűncselekmények visszaszorulásához, ezáltal a lakosság szubjektív biztonságérzetének növekedéséhez. 2013-ban újabb 100 kerékpár beszerzése kezdődött meg, és további kerékpáros képzések történtek annak érdekében, hogy a kerékpáros járőrszolgálat országos szintűvé teljesedjen ki.