Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A feldolgozás gyorsítása érdekében az OBH Elnöke rendkívüli intézkedéseket vezetett be, ezen kívül négy autizmussal élő fiatal is lelkesen besegít a munkába.  A  nagyon rövid idő alatt beérkezett jelentős mennyiségű beadvány manuális feldolgozása ugyanakkor csak megfeszített munka mellett és csak hosszabb határidővel volt lehetséges.
 
A munka eredményét mutatja, hogy míg 2014. júniusban 2277 db, júliusban 4245 db, addig augusztusban 8565 db, szeptemberben pedig 12.369 db beszámolót dolgoztunk fel; egybevetve a beszámoló-érkezést és az évi több, mint 2300 darab igazolás kiadására irányuló kérelmet meghaladó ügyterhet, mostanra a beérkezett beszámolók 80%-át közzétettük.
 
Továbbra is kérjük a civil szervezeteket, hogy beszámolóikat ne a határidő lejárta előtti utolsó napokban küldjék, hiszen a folyamatos feldolgozást és a névjegyzékben történő közzétételt ez rendkívüli módon megnehezíti!
 
Budapest, 2014. október 29.
 
forrás: birosag.hu