Ezt a cikket több mint 1 éve publikáltuk, ezért az itt megjelenő információk mára pontatlanok, elavultak lehetnek. A felmerülő hibákért, tévedésekért, elavult információkért nem vállalunk felelősséget.

TASZ: jogsértő a fajvédő konferencia betiltása

2014. október 01.

Bár szabadságjogokért küzdő szervezet határozottan elítéli a hétvégére tervezett rasszista rendezvényt, szerintük a kormány intézkedése nem csak tövénytelen, de rossz irányba is hat.

A Társaság A Szabadságjogokért nevű civilszervezet szerint a konferencia belügyminiszteri betiltása, valamint a résztvevők beutazási és tartózkodási tilalmának elrendelése nem jogszerű és nem hatékony módja a fajvédőkkel szembeni fellépésnek, az sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát – derül ki a TASZ közleményéből.

Aki szólásszabadságát vagy gyülekezési jogát nem közterületen, hanem magánterületen akarja gyakorolni, annak a magyar jog szerint még csak be sem kell jelentenie a rendezvényt.

Nemcsak a törvényes felhatalmazás hiánya teszi azonban jogsértővé a tilalmat. A fajvédők szólás- és mozgásszabadságának korlátozására tartalmi alapon, azaz önkényesen került sor, pusztán rasszista nézeteik miatt, anélkül, hogy törvényt sértettek volna. A tényleges jogsértés megelőzése helyett a konferenciát csak azért nem tarthatják meg, mert a kormány és a parlamenti pártok szerint a rendezők és a résztvevők rasszisták. Márpedig egy demokráciában rasszistának lenni, fajvédő nézeteket vallani önmagában nem lehet bűncselekmény és nem lehet alapja állami beavatkozásnak. Jogi szankcióval sújtani egy eszmerendszerrel egyetértőket a diktatúrák sajátja.

A tilalom a TASZ szerint nemcsak jogsértő, hanem ellentétes hatású is a végső céljával. Azon túl, hogy mártírt csinál a fajvédőkből, a kormány azt a hamis látszatot kelti, mintha a magyar kormány határozott lépéseket tenne az embertelen eszmék terjesztői ellen. Holott a jogalap hiánya miatt a tiltásnak a közleménynek nincs jogi kötőereje, így a konferencia megtartásának tényleges akadályát jelen pillanatban nem jelenti – ugyanakkor a fellépés látszata kiöli az állampolgári aktivitást, mert azt sugallja, hogy a magyar demokratáknak nincs tennivalójuk a fajvédő eszmék terjedésével szemben. A politikai fellépés, civil és polgári tiltakozás, valamint mindezek kormányzati katalizálása minden erőfitogtatásnál hatékonyabb eszköze volna a demokratikus értékek védelmének.

forrás: hir24.hu


Címkék
Egyéb, jogvédelem