Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A három nyertes: Lipcseiné Takács Nóra, Weisz Fanni és Lencse Máté. 120 pályázó közül választotta ki pont őket a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala címre egy külső szakértőkből álló zsűri. A segítők szeptember 2-án kezdik meg egyéves „angyali" küldetésüket – közölte a mobilkommunikációs cég hétfőn az MTI-vel.

Lipcseiné Takács Nóra szociológus, agrármérnök-tanár pályázatának célja, hogy a vidéki fiatalok között minél szélesebb körben népszerűsítse a hagyományos, fenntartható gazdálkodási módokat, és általuk hosszú távon akár alternatív jövedelemforrási lehetőséget is teremtsen. Várakozásai szerint munkája eredménye a mainál tudatosabb fogyasztói magatartás, a helyi értékek és minőségi termékek megbecsülésének erősítése lehet.

Weisz Fanni a Hallatlan Alapítvány munkáját segíti majd. Tudva, hogy a siket gyermekek 93 százaléka halló családokban születik, legfontosabb célja, hogy minden siketen született gyermek családjának kommunikációja megoldottá válhasson a jelnyelv segítségével. Emellett szeretné elérni, hogy egy siket gyermek megszületése ne tragédia, hanem öröm legyen a családban.

Lencse Máté, az ELTE PPK oktatója és doktorandusz hallgatója egy éven keresztül koordinátorként segíti majd az Igazgyöngy Alapítvány Toldon folytatott munkáját, valamint a berettyóújfalui kistérségben élő hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását. A program a mélyszegénységben élő gyerekek és családjaik esélyegyenlőségének megteremtésére irányul. A program megvalósítása során elsősorban egyetemista önkéntesek bevonásával és korszerű online kommunikációs eszközök használatával járul hozzá a mélyszegénységben élő gyerekek iskolán kívüli tanulásához és fejlesztő foglalkozásaihoz.

A Főállású Angyal programot 2008-ban indította a mobilkommunikációs cég, a támogatott kezdeményezések között a hátrányos helyzetűek digitális felzárkóztatása, a Természetvédelmi Világalap (WWF) klímavédelmi programjában való részvétel és közösségi kertek létrehozása is szerepelt.

forrás: hir24.hu