Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A társadalom civil szervezetek iránti bizalmának javítása és a civil szervezetek törvényes, átlátható gazdálkodását szolgálja az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló kormányrendelet-tervezet, amely szorosan kapcsolódik a december 5-én a parlament által elfogadott egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapelveihez és keretszabályaihoz. A hiánypótló jogszabálytervezet rendezi az adománygyűjtés kereteit, hiszen eddig erre nem volt szabályozás és emiatt előfordultak visszaélések ezen a téren. Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen előterjesztés tervezet, ezért ez jelen formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának!

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztése az átláthatóság és a beszámolási kötelezettség alapelveinek gyakorlati megvalósítását szolgálja, hatálya kiterjed az egyesületekre, az alapítványokra és minden közhasznú szervezetre.

A rendelettervezet szerint személyes közreműködéssel járó adománygyűjtő tevékenység a jövőben csak írásbeli meghatalmazás birtokában végezhető. Közterületen reggel 8 és este 8 óra között gyűjthető adomány az adománygyűjtő kezdeményezésére, magáningatlanban csak előzetes időpont-egyeztetés után kereshető fel az adományozó. A civil szervezeteknek az adózói 1% megszerzése érdekében folytatott kampánya, valamint az elektronikus úton küldött reklámüzenet (pl.: e-mail, SMS) szintén az adománygyűjtésre vonatkozó szabályozás hatálya alá kerül. Az adománygyűjtés szabályait – az adományozók zavartalansága érdekében – szabálysértési tényállás szankciója biztosítja.

A rendelettervezet a törvénynek megfelelően meghatározza a közhasznúsági melléklet tartalmát. A közhasznúsági mellékletet általános jelleggel minden közhasznú jogállású és minden civil szervezet elkészíti, ezzel biztosítva a szektor és az egyes szervezetek átláthatóságát.


Az új civil törvényről szóló összefoglalók:

http://www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/hirek/civil-torveny-tobb-lehetoseg-a-hatekony-munkara

http://www.kormany.hu/hu/hirek/megkezdodott-a-civil-torveny-vitaja-a-parlamentben


Az észrevételeket 2011. december 19-ig várjuk a laszlo.vanyai@kim.gov.hu e-mail címre!

OrientPress Hírügynökség