Háromszorosára növelik az NGO-k támogatását az unióban

2019. január 17.

A tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott határozat értelmében, írja az MTI.

NEA 2019 pályázati kiírás

2019. január 16.

Várhatóan 2019. január 16-án kerülnek kiírásra a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak 2019. évre vonatkozó pályázatai.

Mesterséges intelligencia, felhő megoldások, IOT - civil szervezetek vezetőivel konzultáltak IT szakemberek

2018. december 13.

Mesterséges intelligencia, big data, felhőmegoldások – a fejlett technológia számos területen teheti hatékonyabbá egy karitatív szervezet munkáját. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) és a Morgan Stanley budapesti technológiai központjának szakemberei által indított program célja éppen az, hogy segítsen a civil, önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúcióban.

A jövőben csak engedéllyel működhetnek a tanodák

2018. december 11.

Jövő júliustól csak az lehet tanoda, amelyet hivatalosan is tanodává minősítettek - hangsúlyozta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

OBH: Megtévesztő megkeresések a civil szervezetek beszámolóival kapcsolatban

2018. december 07.

Több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalba (OBH), miszerint civil szervezetek megtévesztő megkereséseket kaptak különböző gazdasági társaságoktól. E társaságok azt ajánlották, hogy ellenszolgáltatás fejében törvényességi és gazdasági szempontból átvizsgálják, javítják a civil szervezetek beszámolóit. Ezáltal megelőzhetik az esetleges retorziókat.

Pakisztán kiutasított 18 nemzetközi segélyszervezetet

2018. december 06.

Pakisztán elutasította 18 nemzetközi segélyszervezet végső fellebbezését, hogy továbbra is működhessenek az országban, így végül el kell hagyniuk Pakisztánt. Egy segélyszervezet szóvivője csütörtökön elmondta, hogy a lépés több millió szegénységben élő pakisztánit érint, az ország pedig több millió dollárnyi segélyt veszít el.

Egy nonprofit alapítvány alakítja át a hazai médiapiacot

2018. november 29.

Már a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány életre hívását. Az új szervezethez több mint tíz kiadó csatlakozott már, és ha megkapja az engedélyt, hatvanmilliárd forintos forgalmú, meghatározó médiatermékeket kiadó szervezet jöhet létre.