Hírek
Noha a rendszer már több mint 5 éve működik jelenlegi formájában, a CIC-ek eredményességéről, hatékonyságáról kevés a visszajelzés.
390
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által koordinált program idei első pályázati felhívásai már elérhetők az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő oldalán.
157
Hír
2019. június 14.
A pozitív élmények, adott esetben a nevetés, a jókedv elősegítik a gyógyulást, ebben ma már a legtöbb szakember egyetért. Az élményterápiás alkalmak ilyen pozitív hatást válta ...
230
további hírek
2018. május 10.
A felújítás alatt álló 3-as metróvonal húsz állomásából tizennyolc lesz akadálymentesen megközelíthető, a tervek szerint öt állomáson úgynevezett ferdepályás lifteket építenek. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke írta alá csütörtökön Budapesten.
2018. május 03.
Kedden, 2018. május 1-én a bécsi ORF RadioKulturhaus-ban idén tizennegyedik alkalommal tüntettek ki 15 társadalmi hatású innovatív projektet a SozialMarie díjjal.
2018. április 26.
A „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány 2018. évi pályázati időszakának mai eredményhirdetésén a Kuratórium 58 pályázót – 39 nonprofit szervezetet, 14 magánszemélyt, 5 műemlék jellegű épületet - részesített, összesen 15.000.000 forint vissza nem térítendő támogatásban.
2018. április 20.
A Soros György alapította támogatószervezet nem várja meg a Stop Sorost, amely büntetőadóval sújtaná, titkosszolgálati vizsgálattal fenyegetné.
2018. április 19.
Döntött az Európai Parlament: Az aktív és fejlett civil szféra a legfőbb védelmezője az EU-s alapértékeknek, ezért az EU-nak külön kéne támogatni az ilyen profilú civil szervezeteket. A labda innentől az Európai Bizottság térfelén pattog.
2018. április 19.
A tapasztalatok szerint gyakorta jelent gondot, hogy a kezdő gazdasági szereplők nem tudják, pontosan mit vár el tőlük a jogrendszer. Ebben segít az adóhivatal új szolgáltatása, az ügyfélcentrikus mentorprogram.
2018. április 13.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága felkérte a Velencei Bizottságot a Stop Soros törvénytervezet vizsgálatára - tájékoztatott csütörtökön a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet.
2018. április 13.
A Figyelő 2018. április 11-ei számában „A spekuláns emberei” címmel cikket jelentetett meg, amelyben listát állított össze a szerintük Soros György személyéhez köthető civilszervezetekről, kutatókról, személyekről
2018. április 11.
Április 11. a magyar költészet napja, melynek alkalmából idén is számos remek program közül válogathatsz.
2018. április 03.
A MagNet Banknál, értékalapú bankként elkötelezettek vagyunk a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás mellett, ügyfeleinkkel közösen törekszünk innovatív célok megvalósítására és pozitív hatásunk folyamatos növelésére.
2018. április 03.
A cukorbeteg emberek életének könnyítésére, különböző képzések szervezésére és érzékenyítő programok indítására, oktatására kötött stratégia megállapodást a kormány a cukorbetegeket képviselő két szervezettel csütörtökön, Budapesten.
2018. április 03.
Néhány hónapos előkészület után elindulhat a V4 Adományvonal, amelyen keresztül Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia polgárai a visegrádi négy ország bármelyikének területén katasztrófa esetén támogathatják a rászorulókat - jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.

Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Elsőként lakhatás” című (VEKOP-7.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés” elnevezésű (EFOP-2.2.5-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) egyszerűsített e ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A LEADER - Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása” című (VP6-19.3.1-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)” című (VEKOP-7.1.4-16 kódszámú) felhívás.
Címkék