Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázati támogatás célja:

Az agrárágazati szakmai szervezetek és érdekképviseletek szakmai feladataik, programjaik költségeihez való hozzájárulás a tárcafeladatok sajátos térségi körülmények és feltételek közötti leghatékonyabb megvalósulása érdekében.

Támogatás a fenti céllal egyezően az alábbi kiadásokra igényelhető:

  1. amennyiben a szervezet tevékenységét külön jogszabály szabályozza, az abban meghatározott és részletesen szabályozott feladat, vagy a feladat egy részének ellátásához szükséges költségekhez;
  2. ágazati szakmai ismeretterjesztő előadások, konferenciák, rendezvények, oktatási programok költségeihez;
  3. ismeretterjesztő kiadványok, könyvek készítésének, kiadásának költségeihez;
  4. nemzetközi szervezeti tagdíj forintfedezetéhez.

A támogatás általános működési költségekre, és uniós versenyjogi értelemben vett gazdasági tevékenységre nem igényelhető!

A pályázattal elnyerhető támogatás összege:

Az előirányzaton rendelkezésre álló pénzösszegből e pályázattal meghirdetett támogatásra a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezetének 20/3/8 szán alatti jogcímcsoportban lévő „Agrárágazati szakmai civil szervezetek és képviseletek támogatása” előirányzat keretösszegéből 40 millió forint használható fel. A Támogató fenntartja magának a jogot, hogy a hatályos költségvetési törvény alapján a támogatási keretösszeget – a felhívás külön módosítása nélkül, a felhívás érvényességi idején belül – megváltoztassa.

Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedhet.

A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke:

A vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb az összes elszámolható költség 100%-a. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel.

forrás: kormany.hu