Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
  • Az autista otthoni ellátást igénybevevők számára a zavartalan ellátáshoz jutás garantálása;
  • nem várt ellátási problémák megoldása, valamint
  • a hatékony és korszerű szolgáltatás erősítése.

Közvetlen célcsoport: autizmussal élő személyek számára szociális ellátást nyújtó intézményt fenntartó nem állami, nem egyházi szervezetek.

Közvetett célcsoport: autizmussal élő személyek számára szociális ellátást nyújtó autista otthoni ellátásokban részesülő autista személyek.

Támogatható programok, a támogatás mértéke

A pályázaton vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. A pályázathoz önerő biztosítása nem kötelező.
A támogatás elosztása a Pályázati Útmutatóban előre rögzített elvek alapján meghatározott módon történik. Az egy pályázóra jutó támogatás összege függ az érvényesen pályázók, a betöltött férőhelyek, a ténylegesen ellátott autizmussal élő személyek létszámától, továbbá a társuló fogyatékossággal rendelkezők létszámától, illetve az ellátási formától, így az előre nem mondható meg. Erre való tekintettel a pályáztatás első szakaszában a pályázóknak nem kell költségvetést készíteniük.

A program forrása

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg: 94 550 000 Ft, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pályázat lebonyolítója között létrejövő együttműködési megállapodás fog biztosítani.

Támogatásban részesíthetők köre, beadható pályázatok száma

Vissza nem térítendő támogatást igényelhet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2.§ 6. pontja szerinti civil szervezet, amely fenntartóként a pályázat meghirdetésének napján érvényes és jogerős szolgáltatói nyilvántartásba vételről szóló határozattal rendelkezik, illetve a szolgáltatói nyilvántartásba vételről szóló határozatban feltüntetett ágazati azonosítóval rendelkező intézményt tart fenn fogyatékos személyek számára és megfelel az alábbi feltételeknek:

  • alapítvány (kivéve a párt által alapított alapítványt és a közalapítványt);
  • egyesület (kivéve a párt részvételével létrehozott egyesületet, a létesítő okirata szerint munkaadói, munkavállalói vagy gazdasági érdekképviseletet ellátó szervezetet, a biztosító egyesületet).

ÉS a nyújtott szociális szolgáltatások közül az alábbi típusokra van engedélye a szolgáltatói nyilvántartásban, amit a pályáztató a 1993. évi III. törvény 57. §-ban meghatározottak közül figyelembe vesz:
nappali ellátás fogyatékos személyek részére

  • fogyatékos/pszichiátriai személyek ápoló-gondozó otthona
  • fogyatékos/pszichiátriai személyek rehabilitációs otthona
  • fogyatékos/pszichiátriai személyek rehabilitációs célú lakóotthona
  • fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona
  • támogatott lakhatás fogyatékos/pszichiátriai személyek részére

A pályázat nyilvános.

FONTOS! A pályázó szervezet 1 DB PÁLYÁZATOT NYÚJTHAT BE az AUT2018 konstrukcióra, független attól, hogy hány intézményt tart fenn.

A Pályázati Adatlapon és az Intézményi Táblában kell a pályázó szervezet által fenntartott – szolgáltatói nyilvántartásba vételről szóló határozattal rendelkező – intézményeket külön-külön bemutatnia.

A pályázati program megvalósítási időszaka

A megvalósítási időszak 2018. március 1-től 2019. február 28-ig tart.

forrás, bővebben: fszk.hu