Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Olyan civil szervezetek, illetve konzorciumok jelenkezését várjuk, amelyek partikuláris kormányzati modellek feltárására, megállítására és ezek hatékony megváltoztatására irányulnak, különösen helyi szinten, az egészségügy, az oktatás, és olyan szociális szolgáltatások területén, amelyek a szegénység visszaszorítását valamint a közösségi javak megkülönböztetés nélküli szétosztását szolgálják.

A pályázat célja, hogy a kormányzati gyakorlaton változtasson; hogy egyenlő és nem-diszkriminatív hozzáférést biztosítson közösségi javakhoz és szolgáltatásokhoz, hogy elősegítse a közszféra integritását biztosító rendszerek elszámoltathatóságát, ellenőrzését és felügyeletét, különösen a közösségi javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés területén, hogy támogassa az átláthatóságot és az általános demokratikus részvételt.

A felhívás a civil társadalom különböző szereplői közötti együttműködést támogatja, valamint olyan kezdeményezéseket, amelyek a kormányzati partiklarizmus feltárására, megállítására és lekűzdésére irányulnak különböző eszközök igénybevételével, az átláthatóság, nyílt adatok, fogyasztóvédelmi jogok, helyi aktivizmus, közösségszervezés, korrupció, gazdasági és szociális jogok területéről, valamint a  kormányzati partikularizmussal szembeni közvetlen fellépést.

A pályázat nyelve angol.

A pályázatok leadásának határideje: 2017. Április 30.

További információ: https://www.opensocietyfoundations.org/grants/countering-state-capture-20170331