Felhívás: az európai ifjúsági munkával foglalkozó konferencia támogatása
Fizikai, online és hibrid tevékenységek megvalósítása, valamint az ifjúsági terület fejlesztése kapcsán keresnek szakembereket.
Az Európa Tanács és az Európai Bizottság az ifjúsági szektor és az ifjúsági munka kapcsán fejlesztő folyamatokat indít. Ezek célja, hogy támogassák a negyedik európai ifjúsági munkával foglalkozó konferencia (European Youth Work Convention) előkészítését és megvalósítását, valamint az ahhoz tartozó kapacitásnövelést és kutatást az ifjúsági munka területén az Ifjúság Partnerség 2024-25-ös munkatervének megfelelően. Az Ifjúsági Partnerség célja, hogy reagáljon a fiatalok és az ifjúsági szektor igényeire, beleértve a döntéshozókat, a szakértőket, a kutatókat és az ifjúsági munkásokat, szervezeteket is.
A mostani munkaterv a European Youth Work Agendára épül, az alábbi fő irányokat követve:
1. a konferencia szervezésének támogatása;
2. az ifjúsági munkát gyakorló közösség párbeszédének erősítése;
3. kapacitásnövelés a fenti közösségen belül;
4. kutatás az ifjúsági munka fejlesztésének támogatása érdekében.
Az Európa Tanács olyan szolgáltatókat keres, akik a fenti tevékenységek megvalósítását tudják szakszerűen támogatni az alábbi két területen (max. 25 szolgáltató/terület):
1. fizikai, hibrid és online tevékenységek tervezésével és elősegítésével kapcsolatos tanácsadási szolgáltatások;
2. kapacitásépítési anyagok fejlesztésének támogatása, koncepció- és módszertani fejlesztés, tanulmányok és kutatások koordinálása és végrehajtása, alkalmazott kutatások végzése, valamint jelentések, elemzések írása.
Részletek az Európa Tanács oldalán olvashatók, a felhívásra a Youth Partnership oldalon lehet pályázatot benyújtani 2024. szeptember 9-ig.
https://eu-ifjusag.hu/erasmus_hirek/felhivas-az-europai-ifjusagi-munkaval-foglalkozo-konferencia-tamogatasa