Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tesz közzé a „BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért” díjra a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerése céljából.

A " Bonis Bona 1 – A nemzet tehetségeiért” díjra olyan , a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók , felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői és a tehetséggondozás területén működő szervezetek jelölhetők , akik oktatják, nevelik, segítik a gyermekeket, tanulókat , fiatal tehetségeket.

Az elismerés kategóriái, feltételei

A díj elnyeréséhez egy ajánlás szükséges, amelyet a jelöltek esetében két ajánló közösen készít el. (A jelöltekre kategóriánként egy ajánlás vehető figyelembe. ) Az ajánlások alapján a díjakat az alábbi öt kategóriában ítélik oda:

  1. „Kiváló tehetséggondozó”
  2. „Kiváló tehetségfejlesztő”
  3. „Kiváló tehetségsegítő”
  4. „Kiváló tehetséggondozó szervezet” díj
  5. Életműdíj

forrás, bővebben: tehetseg.ujnemzedek.hu