Pályázatok
Pályázat
Civil Háló Támogatási Program 2017


785

Határidő: 2017. október 05.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek számára a fogyasztók pénzügyi kultúrájának fejlesztésére és a pénzügyi tudatosság növelésére.

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ a Civil Háló Program keretében rendszeresen biztosít pályázati lehetőséget civil szervezetek számára. A pályázati kiírásokban meghirdetett témakörök minden esetben illeszkednek egy-egy pénzügyi kultúra fejlesztésével vagy pénzügyi tudatosság elősegítésével kapcsolatos témához. Az aktuális lehetőségekről szóló tájékoztatásunkat, valamint a futó pályázatainkkal kapcsolatos nyomtatványokat ezen az oldalon tesszük közzé.

A pályázatok mellett a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ nyitott a civil szervezetek egyéni kezdeményezésű, pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatos programjainak támogatására is, melyre egész évben várja a kidolgozott projektkezdeményezéseket. Az egyedi támogatási kérelmek benyújtásához szükséges formanyomtatványt a kapcsolódó fájlok között találja meg.

A PÁLYÁZAT CÉLJAI ÉS TÉMAKÖREI

A támogatható projektek megvalósítása során a pályázók a pénzügyi fogyasztóvédelmet, a pénzügyi tudatosság és a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló össztársadalmi értékeket hoznak létre. A pályázat során elnyert források kizárólag a pályázati kiírásban körülírt témakörökhöz kapcsolódó projektek megvalósítására fordíthatók. A pályázó lehetőséget ad arra, hogy az MNB – „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” elnevezésű – ötletpályázatán döntős helyezést elérők közül kiválasztott egyetemi hallgatók (maximum 3 fő) , az alábbi témakörök mentén kidolgozott projekt megvalósításába bekapcsolódjanak. A kapcsolatfelvétel és a hallgatók kiválasztása az MNB-vel együttműködve történik.

1. Pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási program a közfoglalkoztatottak számára

2. Pénzügyi tudatosságot növelő kommunikációs program elmaradott térség(ek)ben

forrás, bővebben: mnb.hu




Pályázat
A konstrukció alapvető célja a kevésbé fejlett régiókban élő fiatalok sikeres társadalmi integrációjának elősegítése képességeik kibontakoztatásával és közösségi aktivitásuk e ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című (GINOP-5.1.3-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Felhívás célja, hogy a természetjárás tág értelmezésével, a természetben megvalósuló, környezetbarát szabadidős tevékenységek integrált kapcsolatrendszerét hozza létre. ...
Címkék