Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Másoknak segítenek, ám nekik is jól jön a segítő kéz. A Telekom a civil szervezetek munkájának támogatására alakította ki a sikeres pályázat után igénybe vehető, kedvezményes telefon- és internethasználatot biztosító Civil és CivilNET díjcsomagokat. A 2015 első felében meghirdetett pályázat beadási határideje 2015. február 28. A nyerteseket – a hagyományoknak megfelelően – a Telekom adományozási bizottsága választja ki. Minden nyertes civil szervezet egy éven át használhatja a megnyert díjcsomago(ka)t.

Civil díjcsomag

A Civil díjcsomaggal az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havi díj nélkül, 500 perc forgalmidíj-mentességgel használható, azonban hívásonként kapcsolási díjat számolunk fel, melynek mértékét a mindenkori ÜÁSZF-ben határozzuk meg. Az 500 perc feletti forgalom díjazása átlagosan 30% forgalmidíj-kedvezményt is biztosít az alapcsomaghoz (Bázis) képest. A Civil díjcsomag kizárólag a Telekom szolgáltatási területén, a szervezet nevén működő hagyományos telefonvonalon érhető el.

CivilNET díjcsomag

A Civil díjcsomag mellett a közhasznú szervezetek pályázhatnak a belépési és havi díj nélküli internetszolgáltatást biztosító CivilNET díjcsomagra is, a Civil díjcsomaggal együtt. A CivilNET díjcsomag kizárólag a Telekom szolgáltatási területén, a megadott fővonalon, a Civil díjcsomaggal együtt érhető el. A pályázati adatlapon fontos megjelölni, hogy a CivilNET díjcsomagra is kíván-e pályázni a szervezet.

forrás, bővebben: telekom.hu