Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

E.ON csoport Pro Bono Program 2020

Az E.ON csoport (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására. A pro bono tevékenység alatt a vállalatok alkalmazottainak szakértelmen alapuló önkéntes támogatását értjük. A pro bono projekt olyan tudásokat biztosít a szervezetek számára, melyek sok esetben hiányoznak azok működéséből. A pro bono tevékenység ugyanakkor komoly értéket képvisel a vállalatok és munkavállalóik számára is, mert azok készség- és motivációerősítő hatása számos jótékony hatással bír, a vállalati kultúrára és a munkavállalókra is. 

Az E.ON csoport felelősségvállalási rendszere keretében, pro bono projekt keretében, ötödik alkalommal ajánlja fel nonprofit szervezetek számára dolgozói magas szintű szaktudását. A vállalat nonprofit szervezetek programjait szeretné e szakértelem felajánlással segíteni, azok hatékonyságának javítása érdekében, a meghatározott tudásterületeken. A kiválasztott civil szervezetek egy-egy fejlesztésre szoruló projektjét támogatja az energetikai nagyvállalat munkatársai révén. 

Az E.ON csoport a program részeként, a maratonok után, maximum három hónap időkeretben konzultációra is lehetőséget biztosít, azon szervezetek esetében, amelyeknél a feltárt szervezeti kihívás és a projekt eredményességének biztosítása, a közös munka folytatását indokolja. 

Kinek szól? 

Olyan nonprofit szervezetek jelentkezését várjuk, amelyek megfelelő kapacitással és motivációval rendelkeznek a szervezet egy-egy programjának vagy működlési területének átfogó fejlesztése tekintetében. Azok szervezetek pályáznak eséllyel, amelyek kellően átgondolt, előkészített, reális, a szervezet vezetősége által is támogatott fejlesztési ötletet kívánnak benyújtani, a meghatározott tudásterületek felhasználása révén. Előnyt élveznek azok a projektek, melyek nem a szervezet adományszervezéssel kapcsolatos feladatai köré szerveződnek, hanem az alább nevesített tudások (pl. új szolgáltatások megtervezése, a meglevők hatékonyságának a javítása) felhasználásával kívánnak komplex fejlesztést megvalósítani. Kérjük, hogy ne tekintsenek erre a programra forrásteremtési lehetőségként. 

A Pro Bono program 2020 keretében pályázható tudásterületek 

 A.     Folyamatszervezés, projektfejlesztés és innováció

  • projektek tervezése, előkészítése
  • projektek menedzselése, monitorozása
  • program menedzsment módszertanok
  • üzleti modellezés, pénzügyi-számviteli kompetenciák, üzletfejlesztés
  • folyamat menedzsment
  • műszaki alapismeretek
  • közbeszerzési / pályázati alapismeretek
  • értékesítése módszertani támogatás
  • termékfejlesztési ismeretek, termék menedzsment területén 

B.      HR, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos kérdések

  • tanácsadás komplex HR-es témákban
  • HR adminisztrációs témákhoz kapcsolódó folyamat tanácsadás (pl: belépés, kilépés, tanulmányi szerződések)
  • stratégiai gondolkodás és/vagy problémamegoldás szolgáltatás-fejlesztés területeken,
  • munkajogi tanácsadás: foglalkoztatási lehetőségek atipikus munkaviszonyok keretében/ foglalkoztatási kedvezmények,
  • vezetői tanácsadás / business coaching
  • problémák feltárása, folyamatok áttekintése, javaslat a fejlesztésre
  • szervezetfejlesztési tanácsadás
  • toborzás, kiválasztási tanácsadás és tevékenység (folyamat kialakítás, rendszer átvilágítás)
  • egyéni és csoportos képzési, fejlesztési tanácsadás (diagnosztika, program kialakítása, utókövetés, on-the-job támogatási javaslatok) 

C.      Kommunikáció és marketing

  • pályázó által fontosnak tartott társadalmi ügy láthatóságának növelése
  • helyzetelemzéssel, SWOT-analízissel a lehetséges kommunikációs irányok, kitörési pontok megtalálása
  • kommunikációs stratégia és akcióterv kidolgozása
  • a célcsoportok feltérképezése
  • a szervezet arculatának egységesítése
  • rendezvények előkészítése
  • kiadványok, tájékoztató anyagok, képi és videós tartalmak célcsoportra szabott kivitelezése
  • eligazodás a közösségi és online médiában
  • a 21. századi kommunikációs elvárásoknak való professzionális megfelelés 

D.     Szervezeten belüli tudásfejlesztés és tudástranszfer

  • hogyan érdemes egy szervezeten belül megosztani a tudást
  • milyen folyamatok és eszközök segíthetik ezt elő
  • mik lehetnek a kockázatai és lehetőségei 

A Pro Bono program 2020 fő elemei 

  1. Kiválasztás, a pályázatok értékelése, illetve a jelentkezők telefonos vagy online konferencia eszközzel való előszűrése,
  2. Diagnózis esemény, a megoldandó probléma és a pályázó szervezetek megismerése, a későbbi beavatkozás pontos megtervezése érdekében. Ennek keretében a közös munka céljai, a beavatkozási területek és a célindikátorok is meghatározásra kerülnek,
  3. Pro Bono Maraton, a fő program elem, mely egy egész napos csoportmunka a szervezet és az E.ON csoport munkatársak részvételével,
  4. Utánkövető konzultációs alkalmak, egyéni egyeztetés alapján egy-egy óra időtartamban, azon szervezeteknél, amelyeknél indokolt és megvan a csapattagok egyetértése.

A koronavírus járvány hatása miatt a találkozók szükség esetén online konferencia eszközök bevonásával valósulnak meg, melyek lebonyolításához szakmai és technikai hátteret biztosítunk. 

Mire számíthatnak a kiválasztott szervezetek? 

A Pro Bono Program 2020 keretében a vállalatnál meglevő tudások, tapasztalatok és képességek biztosítása révén a vállalat munkatársai komplex tanácsadást biztosítanak a támogatott szervezetek számára. Az eredményes munka érdekében, mindez a szervezeti munkatársak, és az E.ON csoport munkatársainak megfelelő felkészülése és elköteleződése révén valósul meg. A korábbi évek nyertes programjai mind igazolják, hogy a befektetett munka egyenesen aránylik az egyes projektek eredményességével. Fontos, hogy a beterjesztett pályázatok reálisak és egy pro bono program keretében megvalósíthatóak legyenek. Fontos a megoldandó probléma megfelelő bemutatása, mert a közös munkának ez képezi az alapját. A megoldására tett javaslat és munkaterv kialakítása elsősorban a vállalati tanácsadók dolga, mely megvalósításában mindkét fél, a tudása legjavát nyújtva közösen vesz részt. Fontos, hogy a beküldött pályázatok és a későbbi projekt munka is maradjon meg az eredetileg kitűzött célok megvalósítása mellett. 

Az E.ON Pro Bono Program 2020 céljai 

a) Megfelelően előkészített, reális, a kiírásban megfogalmazott feltételeknek megfelelő projektek megvalósításának támogatása,

b) Magas hozzáadott értékű tudás biztosítása a pályázati úton kiválasztott szervezetek számára, annak érdekében, hogy hiteles és hosszú távon is hiánypótló programokat vagy új szolgáltatásokat tudjanak megvalósítani,

c) A szervezetek működési hatékonyságának javítása, az E.ON csoport munkatársak tudásnak és módszertani ismertéinek biztosítása révén,

d) Olyan projektek támogatása, melyek megvalósítása mellett maga a pályázó szervezet is komolyan elköteleződött,

e) Jelentős társadalmi ügyek megoldását felvállaló szervezetek támogatása,

f) Közvetlen kapcsolatteremtés, az E.ON csoport számara is fontos területeken aktív szervezetek munkatársaival. 

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat 

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, nonprofit szervezet vagy civil alapítású társadalmi vállalkozás számára. 

Az online jelentkezési lapot 2020. július 24. péntek 18.00 óráig lehet beadni a https://cutt.ly/ztWAj0v link alatt. 

A jelentkezési lapban kérjük fejtsék ki, hogy a milyen szervezeti kihívás / szükséglet mentén fogalmazódik meg a szakértői támogatási igény. Fontos továbbá, hogy érzékelhető legyen, hogy a szervezet mit tett ez idáig a megoldás érdekében, mit szeretne elérni a probléma megvalósításával, milyen célcsoportokra milyen hatással lehet az adott fejlesztés, illetve mit tud a szervezet tenni a létrehozott eredmények fenntartása érdekében. 

A pályázatokat az E.ON csoport és az ÖKA közösen bírálja el, az előzetes szűrés után. Az idei évben várhatóan 3 - 4 szervezet kerül kiválasztásra, melyek 2020. szeptember elején (várhatóan szeptember 3-án) diagnózis eseményen vesznek részt, majd 2020. szeptember második felében (várhatóan szeptember 23-án) a pro bono maratonon. Az esetleges utánkövető konzultációk ütemezéséről a csapatok ezt követően egyeztetnek. Ezek a maraton követő 3 hónapban valósulnak meg. 

A kiválasztott szervezetek útmutató anyagot kapnak, melyben a program eredményes megvalósításához szükséges tudnivalók szerepelnek. A szervezetek képviselőinek írásos nyilatkozatban vállalniuk kell, az útmutatóból megismert részvételi feltételek elfogadását. A kiválasztott szervezetek kötelesek a program eredményes megvalósításához, minden programelemen, meghatározott létszámban jelen lenni. 

Minimum elvárások a nyertes szerveztek felé: 

  • Az online pályázati adatlap hiánytalan kitöltése és határidőre való beküldése
  • A megoldandó szervezeti kihívás vagy fejlesztésre váró projekt megfelelő bemutatása
  • A megfelelő szervezeti és vezetői elköteleződés biztosítása
  • Minimum 2 maximum 3 megfelelően felkészült munkatárs részvételének garantálása a diagnózis, a maratonon illetve az utánkövetés során.
  • Az esetleges online egyeztetéseken való részvétel megfelelő biztosítása 

A kiválasztásnál az alábbi kritériumok érvényesülnek: 

  • A megoldandó feladat / probléma megfogalmazása és annak fókusza
  • A projekt megvalósíthatósága és fenntarthatósága
  • A létrejövő új program, szolgáltatás vagy projekt társadalmi hasznossága
  • A szervezet vezetőinek, munkatársainak, önkénteseinek és támogató környezetének elkötelezettsége
  • A szervezet küldetése, hírneve és hitelessége
  • Technikai feltételek megléte 

A kiválasztás a szempontrendszerek egészének átfogó elemzése alapján történik meg. Nem jelent egyértelmű előnyt az, ha egy szervezet nagyobb vagy jobban intézményesült, de ideális, ha a szervezet biztosítani tudja a projekt által generált plusz feladatok megvalósítását. A szervezetek részvételéről a végső döntés az első személyes találkozást jelentő diagnózis után hozzák meg a Szervezők. 

Nem pályázhat: 

  • Politikai párt
  • Párt által alapított alapítvány / egyesület
  • Munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezet 

Egyéb szabályok: 

  • Egy szervezet csupán egy pályázati anyagot nyújthat be.
  • A részvétel nem jelent anyagi terhet a jelentkező szervezetek számára, ugyanakkor az E.ON csoport fent nevezett szakmai segítségnyújtáson túl további támogatást nem biztosít a kiválasztott szervezetek számára.
  • A programokra való eljutás a kiválasztott szervezetek kötelezettsége.
  • A szervezők fenntartják a jogot a megvalósítás menetének és a részvételi feltételek megváltoztatására. 

Kapcsolat: 

Önkéntes Központ Alapítvány

F. Tóth András

E-mail: ftoth.andras[kukac]onkentes.hu