Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázat célja

Jelen pályázati konstrukció célja, hogy támogatást nyújtson a fogyatékos személyeket tömörítő és/vagy segítő szervezetek számára meglévő szolgáltatásaik folyamatos fenntartásához és fejlesztéséhez, illetve újonnan beindítani kívánt szolgáltatásaik működtetéséhez.

Jelen pályázati konstrukcióval az alábbi területek fejlesztéseit, szolgáltatásait, programjait kívánjuk támogatni:

  • A fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet, kedvező irányú megváltoztatásához szükséges projektek támogatása.
  • A fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítását célzó projektek támogatása.
  • A fogyatékos személyeknek a társadalom életében való aktív részvételének elősegítését célzó projektek támogatása.

Támogatható programok, a támogatás mértéke

A) Komplex szolgáltatásfejlesztés, terjesztés és szervezés

Célja: olyan komplex, a szervezet stratégiájába illeszkedő, helyzetelemzésen és igényfelmérésen alapuló, a fogyatékos személyek minőségi ellátását rendszerszinten támogató szolgáltatásfejlesztés, terjesztés és szervezés megvalósítása, mely lehetőséget ad a pályázó szervezet hosszú távú működésének megalapozására.
A pályázat célja, hogy együttműködő partnerek bevonásával teret kapjon a kialakult jó gyakorlat, innováció terjesztése, hálózati rendszerbe történő beillesztése.

Megpályázható területek: Az A) kategóriában megpályázott projektek vonatkozhatnak a fogyatékos személyek ellátáshoz kapcsolódó valamennyi területre, pl. szociális szolgáltatások, komplex rehabilitáció, foglalkoztatás, fogyatékos személyek társadalmi befogadását támogató szakmai fejlesztések, egészségügy, korai fejlesztés, oktatás, képzés, önrendelkezés, önálló életvitel, fogyatékos személyek és családjaik, többszörösen veszélyeztetett csoportok stb.

Maximálisan pályázható összeg az A) kategóriában: 10.000.000 Ft

B) Fogyatékosságügyi projektek

Választható tevékenységtípusok:

  • személyes életvezetést, önálló életvitelt és otthoni segítségnyújtást támogató szolgáltatások
  • engedélyezett képzés
  • érzékenyítés és/vagy szakmai fórum (pl. társadalom érzékenyítése, érzékenyítés a köznevelés rendszerén belül, orvosok és egészségügyi szakdolgozók érzékenyítése, integrált kulturális, művészeti, szabadidős és sportprogramok)
  • felzárkóztató és/vagy tehetséggondozó programok
  • infokommunikációs akadálymentesítés
  • foglalkoztatást támogató programok (pl. atipikus, nyílt munkaerő-piaci, munkakörülmények javítása, hozzátartozók visszahelyezése a munkaerőpiacra)
  • szervezetfejlesztés*

Konferencia szervezése bármelyik választható tevékenységtípusba beilleszthető.

*Szervezetfejlesztés alatt olyan komplex tevékenységet értünk, amely

  • civil szervezetek fenntartható működése fejlesztése terén referenciával rendelkező külső szakértő bevonásával valósul meg
  • a pályázó szervezet fenntartható működésének helyzetértékelésére épül
  • a pályázó szervezet fenntartható működésének fejlesztésére, társadalmi hatása mérhetővé tételére, és a szervezet tevékenységében vezetőként közreműködők vezetői készségeinek fejlesztésére irányul.

Kiemelt területek:

képzés/érzékenyítés/szakmai fórum esetében előnyben részesülnek a következő tematikák mentén tervezett programok: fogyatékos személyekkel kapcsolatos abúzus téma (bántalmazás), pszichoszociális
fogyatékosság, súlyosan-halmozottan fogyatékos célcsoport, fogyatékos nők, fogyatékos gyermeket nevelő nevelőszülők, koragyermekkori intervenció, beszédfogyatékosság, ágazatközi együttműködések.

Maximálisan pályázható összeg a B) kategóriában: 3.000.000 Ft

A B) kategórián belül lehetőség van több tevékenységtípust is választani, azzal a kritériummal, hogy a programban megvalósítani kívánt tevékenységek összefüggenek egymással, illetve a megpályázható összeg ebben az esetben is maximum 3.000.000 Ft.

Egy pályázó csak egy szolgáltatástípusra pályázhat! Nem lehet egyszerre az A) és a B) szolgáltatástípusra is pályázni.

A program forrása

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg: 170 700 000 Ft, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pályázat kiírója között létrejött együttműködési megállapodás biztosít.

Az A) kategóriához tartozóan rendelkezésre álló keretösszeg 70 700 000 Ft, a B) kategóriához tartozóan rendelkezésre álló keretösszeg 100 000 000 Ft.

A Pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben valamelyik kategóriához kapcsolódóan nem érkezik megfelelő számú vagy színvonalú pályázat, akkor a keretösszeget a másik kategória javára átcsoportosítsa.

Önrész vállalása nem feltétel.
A pályázati útmutató tartalmazza azokat a költségtípusokat, amelyekre támogatás igényelhető.

Támogatásban részesíthetők köre, beadható pályázatok száma

  • A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi C törvényben nem nevesített, magyarországi székhelyű, fogyatékos személyeket tömörítő és / vagy segítő szervezetek, intézmények.

ÉS az alábbi gazdálkodási formák valamelyikébe beletartoznak:

  • Egyesület, alapítvány (GFO 529, 569)
  • Egyházi jogi személy (GFO 551, 552)
  • Nonprofit Kft. (GFO 572)
  • Közalapítvány (GFO 561, 562)
  • Sportegyesület (GFO 521)
  • Szövetség (GFO 517, 522)
  • Sportszövetség (GFO 515,516, 523)
  • Szociális szövetkezet (GFO 121)

A fenti kritériumok kiegészítéseként:

  • A pályázó szervezet alapdokumentumában nevesítetten szerepelnek a fogyatékos személyek, mint célcsoport.

Egy pályázó egy pályázatot adhat be.
A pályázat nyilvános.

A pályázati program megvalósítási időszaka

A megvalósítási időszak 2017. október 1-től 2018. június 30-ig tart.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk

Pályázni kizárólag a Pályázati adatlap számítógéppel, magyar nyelven történő kitöltésével, illetve a pályázati útmutatóban meghatározott kötelező mellékletek beküldésével lehet.
Kérjük, hogy figyelmesen olvassák el a pályázati felhívást és a pályázati útmutatót!

Benyújtási határidő: 2017. augusztus 16.
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amelyet az adott napon (vagy ünnepnap esetén az azt követő első munkanapon) postára adnak. A postára adás tényét a dátumbélyegző igazolja.

A pályázatot kizárólag postai úton lehet benyújtani a következő címre:
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
Hazai Támogatások Programirodája
1071 Budapest, Damjanich u. 4.
A borítékra írják rá a pályázat kódszámát! (FOF2017)

forrás, bővebben: fszk.hu