A NIOK Alapítvány örömmel hirdeti meg a Stronger Roots program új körét, amelyben társadalmi bázisépítésre és átívelő hálózati együttműködések fejlesztésére pályázhattok. A NIOK 2016 óta foglalkozik társadalmi bázisépítéssel, pályázati programjainkban több mint 80 szervezet vehetett már részt, a társadalmi bázisépítés program módszertanát pedig a V4 országokban működő partnereink is átvették.
A Stronger Roots program célja, hogy megerősítse a civil szervezetek támogatói közösségeit és a civil hálózatok együttműködéseit, ezáltal pedig beágyazottabbá, hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és reziliensebbé tegye őket.
A programban különböző témákkal foglalkozó szervezeteket támogatunk, legyen szó környezetvédelemről, oktatásról, vagy hátrányos helyzetű közösségekről. A támogatott szervezetek nem csak anyagi forrást kapnak, hanem egy egyedülálló támogatói programban is részt vesznek. Ennek keretében tapasztalt szakértőktől kapnak segítséget, képzéseken és tapasztalatmegosztó alkalmakon vehetnek részt a bázisépítéshez kapcsolódó területeken (pl. kommunikáció, adománygyűjtés, önkéntesmenedzsment).
A NIOK Alapítvány 2019 óta dolgozik konzorciumban az OSF Prague-gal, az OSF Bratislava-val, a Glopolis-szal, 2025 eleje óta pedig a Batory Foundation-nel kiegészülve, hogy közösen erősítsük a civil társadalmat Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban.
A programot az Európai Unió Citizens, Equality, Rights and Values (CERV) programja finanszírozza.
A jelenlegi kiírásban két külön pillérben lehet pályázatot benyújtani: civil szervezetek társadalmi bázisépítésre, civil hálózatok pedig átívelő együttműködésekre pályázhatnak.
Projektkoncepció benyújtási határideje: 2025. június 16. 13:00
További részletek: https://www.niok.hu/strongerroots2025