KAP2020 – 10 éve a civilekért!

Határidő: 2019. október 25.

Nyílt pályázati felhívása 2020. évi Közösségi Adományozási Programban (KAP) való részvételre

Nyílt pályázati felhívása 2020. évi Közösségi Adományozási Programban (KAP) való részvételre

10 éve a civilekért! Indul a pályázás a KAP2020-ra!

Az immáron 10 éves Közösségi Adományozási Program (KAP) keretein belül idén is lehetőséget biztosítunk ügyfeleinknek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésünk által fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A banki ügyfelek a rájuk eső nyereségrész 10%-áról rendelkezhetnek a programban résztvevő szervezetek számára.

A 10. évi program keretében megragadjuk a nagy pillanatot és csatlakozunk a klímaváltozás elleni, mindenkit összefogó globális erőfeszítésekhez a KAP keretein belül is, ezért módosításokat eszközöltünk a korábbi KAP pályázati programokhoz képest. Az alábbiakban megosztjuk azt az önértékelő segédletet a pályázókkal, mely segítheti a társadalmi szervezetek környezeti hatásának átgondolását.

A KAP 2020-ra olyan közhasznú civil szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok és szociális szövetkezetek pályázatait várjuk, akik egyetértenek a Közösségi Bank gondolatával, értékrendjével és szívesen válnának a MagNet közösség és egy aktívan épülő és fejlődő, együttműködő civil közösség tagjaivá.

Az 1 hónapos pályázási időszak 2019. szeptember 25-én kezdődik és október 25-ig tart.

Az alábbi gombokra kattintva elérhető a részletes Pályázati felhívás pdf formátumban, a pályázati jelentkezés pedig az Online pályázati jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével lehetséges. A jelentkezési lapot word formátumban is az érdeklődők rendelkezésére bocsátjuk, mivel az online űrlap mentésére kitöltés közben nincs lehetőség! Javasoljuk ezért a kérdésekre adott válaszok előzetes átgondolását a word fájl alapján. A jelentkezéseket minden esetben kizárólag az Online pályázati jelentkezési lap, honlapon keresztül történő beküldésével fogadjuk el.

forrás, bővebben: magnetbank.hu


Címkék
pályázatírás, adománygyűjtés