Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A cél megvalósítására sor kerülhet két- vagy többoldalú nemzetközi (magyar-donor ország) együttműködéseken keresztül is olyan módon, hogy az az előadó-művészet terén létrehozott együttműködések népszerűsítése által, az országok közötti szakmai hálózatok építésével, kulturális termékek áramlásának elősegítésével a donor és a támogatott országok közötti kultúracserét szolgálja.
Ennek megfelelően a projektek keretében a donor partnerség preferált. Bár a donor partnerség nem kötelező ezen felhívás keretein belül, meg kell jegyezni, hogy azon projekt, amely donor partner közreműködésével valósul meg – azzal a céllal, hogy erősödjenek a bilaterális kapcsolatok a donor, illetve a kedvezményezett állam kulturális szereplői között – a pályázatok értékelése során előnyben részesül.

Pályázók köre:  Kulturális tevékenységet ellátó szervezetek

forrás, bővebben: palyazatok.org