„Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Program pályázati kiírás

JÚL
15

Határidő: 2020. július 15.

A „Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Program a SIÓ-ECKES Kft. adományozási programja a szociálisan rászoruló családok gyermekeinek részére a tanévkezdés támogatására

„Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Program pályázati kiírás

A gazdasági körülmények nehezedése, a szociális olló szétnyílása szükségessé teszi, hogy mind nagyobb figyelmet fordítsunk a szociálisan hátrányos helyzetbe került gyermekek egészséges fejlődésének biztosítására. Az általános iskolák nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy az ott tanuló gyermekeket lehetőség szerint egyenlő bánásmódban részesítsék ezzel teremtve meg annak lehetőségét, hogy később ők is boldogulhassanak.

A SIÓ-ECKES Kft. felelősséget érez, hogy a gyermekek egyenlő esélyeit elősegítse és az iskolarendszer integráló munkáját támogassa.

A Köszönjük, Sió! Iskolatáska Program 2008-ban indult útjára. Azóta mintegy 12.000. gyermek kezdhette meg a tanévet új iskolatáskákkal és tanszerekkel, több tízezren pedig együtt örülhettek, bulizhattak a SIÓ támogatásával.

2020-ban, 13. alkalommal, cégünk a szociálisan is rászoruló családok szorgalmas gyermekeinek beiskolázásában kíván segíteni.

A „Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Program által olyan szociálisan hátrányos helyzetben lévő családokhoz juthat el a támogatás, akiknek valóban anyagi problémát jelent a tanévkezdés. Célunk, hogy e családok gyermekei jobb esélyekkel indulhassanak útnak. Segítségünkkel a gyerekek olyan felszerelésekhez juthatnak, melyek feltétlenül szükségesek tanulmányaik megkezdéséhez, ugyanakkor anyagilag jelentősen megterhelik a családot. Programunk célkitűzése, hogy országosan mintegy 1000* családhoz juttassunk el egy-egy iskolatáskát. A gyerekek és családok a támogatáshoz az iskolarendszeren keresztül juthatnak hozzá, így nem egyedi, hanem összefogáson alapuló jótékonysági tevékenységet végezhetünk. A részvétel feltétele, hogy az iskolák a rászoruló diákokról rendelékezésükre álló adatok alapján pályázzanak a programba történő bejutásért.

További információ: http://www.koszonjuksio.hu


Címkék
pályázatírás, oktatás, szociális, gyermek