Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Pályázati felhívás a hazai és a határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására

ÁPR
20

Határidő: 2017. április 20.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017–2018. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet A hazai és a határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására.

A pályázat célja
A hazai és határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása.

Támogatható tevékenységek

  • Új kezdeményezésű, legalább 60 órás, tanórán kívüli, élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, képző-, iparművészeti tárgyak, zenemű, performansz, stb.) jön létre.

    és/vagy

  • Már hagyományokkal rendelkező, legalább 60 órás, tanórán kívüli, élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, képző-, iparművészeti tárgyak, zenemű, performansz stb.) jön létre.

A komplex tehetséggondozó program megvalósításába maximum 20 fő vonható be figyelemmel a csoportba bevont tehetségígéretek, tehetségek és kiemelten tehetséges diákok speciális igényeire és arányaira. Amennyiben a pályázó mindkét típusú foglalkozássorozatot megjelöli, úgy a csoport tagjai nem lehetnek azonosak, komplex tehetséggondozó programként külön - külön 20 fő vonható be.

A komplex tehetséggondozó program foglalkozásait tömbösített formában nem lehet megvalósítani!

A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azon pályázatok, melyek célja a 18-35 év közötti fiatalok komplex tehetséggondozása.

Támogatási időszak
A Pályázó által a pályázatban megjelölt, 2017. július 1. és 2018. június 30. közé eső időszak, amelynek időtartama alatt a támogatott program, illetve projekt megvalósul.

forrás, bővebben: kormany.hu


Címkék
pályázat, pályázatírás, kultúra, tehetségsegítés