Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Pályázati cél: A 2017/2018-as tanévben alakuló új iskolai kórusok programjainak támogatása azokban az intézményekben, ahol jelenleg még nem működik énekkar, illetve a szakmailag már bizonyított együttesek által megvalósítandó szakmai-művészeti programok támogatása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 100.000.000 Ft a miniszteri keretből.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kiíró nem írja elő. 

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. május 1 – 2018. július 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft + 27 % áfa, összesen 6.350 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

  1. pályázati cél: új iskolai kórusok alapítása - Altéma kódszáma: 449132/80

Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azon magyarországi és határon túli magyar általános és középiskolák, valamint szakképző intézmények fenntartói, melyekben a pályázat benyújtásának időpontjában nem működik énekkar.

Az újonnan alapított kórusnak vállalnia kell, hogy a 2017/2018-as tanév végéig legalább egy önálló bemutatkozó koncerten fellép, valamint részt vesz egy alkalommal, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA (vagy az adott ország kórusszervezte) által szervezett Éneklő Ifjúság (vagy ahhoz hasonló rendszerben szervezett) hangversenyen.

  1. pályázati cél: már működő, szakmailag elismert iskolai kórusok támogatása -Altéma kódszáma: 449133/80

Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azon magyarországi és határon túli magyar általános és középiskolák, valamint szakképző intézmények fenntartói, melyekben a pályázat benyújtásának időpontjában már működik énekkar.

forrás, bővebben: kormany.hu