Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Mit támogatunk?

Olyan, az Ukrajnából menekülőket segítő, alulról szerveződő civil kezdeményezéseket kívánunk támogatni, amelyek az északkelet-magyarországi térségben (Észak-Magyarország és/vagy Észak-Alföld régiók településein – elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben) valósulnak meg, s melyek célja a Magyarországon tartózkodó roma származású, sérülékeny menekült személyek, családok, gyerekek jóllétének, magyarországi beilleszkedésének elősegítése, helyzetük könnyítése, segítése.

Olyan komplex szemléletű és módszereket alkalmazó projektterveket várunk, amelyek az értintettek szükségleteit és körülményeit alapul véve, tervezetten nyújtanak szakmai segítséget szociális, oktatási, egészségügyi és kulturális területen. Azaz elősegítik a Roma származású menekült családok, gyerekek, felnőttek magyarországi lakhatását, szociális, egészségügyi és oktatási közszolgáltatásokhoz való hozzáférését, munkaerőpiaci integrációjukat, valamint a mindezekhez szükséges hivatalos ügyintézésben nyújtanak asszisztenciát és szakmai segítséget.

Előnyben részesítjük azokat a pályázatokat, amelyek:

  • stratégiai szemlélettel rendelkeznek, azaz folyamatcentrikusak (szemben az eseti akciókkal), és az érintettek szükségleteire, igényeire, körülményeire reagálnak, alapoznak;
  • az elérhető szociális, oktatási, egészségügyi, kulturális stb. szolgáltatásokkal, intézményekkel, szereplőkkel való együttműködésre irányulnak nem csak tárgyi adományok biztosításával;
  • a menekültválság kezelésében résztvevő civil szervezetek humán- és infrastrukturális fejlesztésére, bővítésére, eszközeinek biztosítására is irányulnak;
  • biztosítják a projektben résztvevők (szakemberek, munkatársak, önkéntesek) szakmai jóllétét is, például szupervíziók, szakmai/pszichológiai tanácsadás és konzultáció révén;
  • valamint amelyek a helyzet kezelésében érintett és résztvevő szervek, szervezetek, személyek koordinációjára, együttműködésük kialakítására, támogatására irányulnak.

Kik pályázhatnak?

  • Olyan legalább egy éve (legkésőbb 2021-ben) bejegyzett civil szervezet (egyesület, alapítvány, szociális szövetkezet), amely (bizonyíthatóan) az Észak-Magyarországi és/vagy Észak-Alföldi régiókban tevékenykedik, és itt került bejegyzésre;
  • korábbi releváns tapasztalattal rendelkezik sérülékeny/roma közösségekkel, családokkal, gyerekekkel kapcsolatos projektek terén,
  • a pályázat beadását megelőzően már folytat(ott) segítő tevékenységet az Ukrajnából menekülők körében (azaz nem ennek a kiírásnak a kapcsán vállalkozik csak erre), amit hitelt érdemlően be is tud mutatni.

A megpályázható támogatási összeg maximum 4 millió forint/ projekt, önrész biztosítása nem elvárt, de az elbírálás során előnyt jelent. A rendelkezésünkre álló keretösszeg 8 millió forint (amiből 2-4 projektet kívánunk támogatni.)

A projektek megvalósítási határideje: 2022. szeptember 1. – 2022. december 31. (4 hó)

Milyen költségekre lehet pályázni?

  • Humán erőforrás költségei (bér, megbízási díj, önkéntesek juttatásai stb.)
  • Eszközök, anyagok (kisértékű eszközök, anyagok, kivéve gépjármű és ingatlan beszerzése)
  • Utazási, szállítási költségek (munkatársak, önkéntesek, menekültek utazási, szállítási költségei)
  • Szolgáltatási költségek (képzések, ellátás, tanácsadás, rendezvényszervezés, rezsi, könyvelés stb.)

Az igényelt támogatási összeg nem irányulhat túlnyomórészt tárgyi adományok beszerzésére, megvásárlására, azonban azok adományként való megszervezésével kapcsolatos költségek már igen.

Amire nem fordítható a támogatás:

  • más projekt, támogatás terhére elszámolt vagy elszámolandó költségek fedezésére;
  • büntetés, lízing, kölcsön;
  • ingatlan és gépjármű beszerzése;
  • visszaigényelhető ÁFA.

Hogyan kell a támogatási kérelmet benyújtani?

A támogatási kérelmeket e-mailben kell benyújtani a cfhu@cfoundation.org címre, az alább letölthető adatlapon. (Csak a hiánytalanul kitöltött adatlapok kerülnek értékelésre.) Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.  

Hogyan történik az elbírálás, támogatás folyósítása?

Kiválasztási, értékelési szempontok (minden szempont 20%-ban kerül figyelembevételre):

  • A pályázó szervezet előzetes tapasztalatai garantálják-e a projekt sikeres megvalósítását?
  • Bemutatja-e a pályázat (hitelt érdemlően), hogy milyen valós szükségletek megoldására, kielégítésére irányul?
  • Milyen mértékben releváns a tervezett beavatkozás a helyzet tekintetében, azaz mennyire megvalósítható a projekt?
  • A tervezett költségvetés reális-e? Arányban áll-e a tervezett költség, a tervezett eredménnyel, hatással?
  • A projekt valóban javít-e a célcsoport helyzetén, segíti-e beilleszkedésüket (azaz lesz-e valódi eredménye, hatása)?

Pályázat beadási határidő: 2022. augusztus 18.

A benyújtott pályázatokat augusztus 31-ig bírálja el a Kárpátok Alapítvány kuratóriuma, amelyről még a döntést követő napon e-mailben tájékoztatja a támogatott szervezetet. A támogatási összeget 50-100%-ban előre utalja át a Kárpátok Alapítvány a támogatott szervezeteknek, a támogatási szerződés aláírását követően (megegyezés szerint).

Beszámolási, elszámolási tudnivalók:

A támogatásról a projekt befejezését követően 100%-ban szükséges elszámolni az alább letölthető nyomtatványok kitöltésével és beküldésével. Az egyes költségsorok és kategóriák között a támogatott szervezet megfelelően alátámasztott indoklással e-mailben kérhet módosítást, de a megítélt támogatási összeg felhasználását nem lépheti túl.

 

A Kárpátok Alapítvány kapacitásától függően tervezi valamennyi támogatott projekt személyes látogatását, a szervezett rendezvényeken, eseményeken történő részvételt, ezért a támogatott szervezetek ezekre kötelesek meghívót küldeni az alapítványnak. A kiválasztott projektmegvalósítókkal emellett rendszeres (legalább havi rendszerességű) közös és egyéni online konzultációt is tervezünk a projektek előrehaladásának és a tapasztalatok megosztásának céljával.

 

További információ kérhető:

Bata Boglárka, +36-20-573-6644

boglarka.bata@cfoundation.org

A változtatás jogát fenntartjuk!

Kelt, Eger, 2022. augusztus 1.

Kárpátok Alapítvány-Magyarország 

A program támogatója a Network of European Foundations Civitates Alapja.