CivilTech
Pályázatok
Pályázat
Új Nap Új Remények – pályázati felhívás


843

Határidő: 2018. május 31.

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta.

Új Nap Új ReményekAz „Új Nap - Új Remények” a futóversenyeken, illetve a Swimathon eseményeken úszás formájában már évek óta itthon is népszerű, egyre több szervezet javára milliós nagységrendű adományokat gyűjtő, úgynevezett „Követes” adománygyűjtések új formája. Az akció olyan civil szervezetek számára új lehetőség, akik szívesen indítanának ilyen jellegű adománygyűjtést, de azok, akik Követként vennének részt az adománygyűjtésben, valamilyen okból nem tudnak, vagy nem szeretnének futóversenyeken indulni, vagy úszni.

Az „Új Nap - Új Remények” tehát egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2018. szeptember 29., időpontja, tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.37 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

Az eseményen való részvétel nyitott minden magyar civil szervezet számára, akik előzetesen jelzik csatlakozási szándékukat és vállalják a részvételi pályázatban megfogalmazott feltételeket.

Az akció honlapja: www.unur.civiliranytu.hu

A pályázati felhívás elérhetősége: www.unur.civiliranytu.hu/hu/hirek/palyazat.html




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című (EFOP-2.1.2-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Tanoda programok támogatása” című (EFOP-3.3.1-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. megbízásából a NIOK Alapítvány, valamint az Északi Támpont Egyesület támogatási felhívást hirdet ifjúsági civil szervezetek támogatására.
Címkék