Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az alprogram célja:
Az oktatás európai dimenziójának erősítése a részt vevő országokban működő óvodák, iskolák együttműködése által. A projektek lehetőséget adnak a nemzetközi együttműködésekben dolgozó diákoknak és tanároknak a közös munkára egy vagy több, közös érdeklődésükre számot tartó témában. Az iskolai együttműködések segítenek a tanároknak és diákoknak, hogy megszerezzék és fejlesszék tudásukat nemcsak a választott téma tekintetében, de ugyanúgy a csapatmunka, szociális kapcsolatok, projekttevékenységek tervezése és megvalósítása, valamint az információs és kommunikációs eszközök (IKT) használata terén is. Különböző országokból származó közoktatási intézmények részvétele az együttműködésben lehetőséget teremt a diákok és tanáraik számára az idegen nyelvek gyakorlására, valamint növeli motivációjukat a nyelvtanulás terén.

Pályázásra jogosultak köre:
Minden közoktatási intézmény pályázhat az óvodáktól a középiskolákig.

Támogatható tevékenységek:

  • Projekttalálkozók a partnerség tagjai között
  • A projekt megvalósításába bevont diákok és tanárok cseréje (pl. tanárcsere, tanulmányút, diákcsere)
  • Jó gyakorlatok és tapasztalatok cseréje a partnerek között
  • Terepmunka, kutatás
  • Az együttműködés során végzett tevékenységekkel kapcsolatos kiadványok, dokumentumok készítése, kiadása és terjesztése
  • Műszaki tárgyak, rajzok, műalkotások készítése
  • Előadások (színdarab, musical)
  • Kiállítások szervezése, információs anyagok készítése és terjesztése
  • Multilaterális projektek esetén a tanárok és diákok nyelvi felkészítése az együttműködés választott munkanyelvéből / bilaterális projektek esetén a tanárok és diákok nyelvi felkészítése a partnerország nyelvéből
  • Együttműködés más projektekkel a választott témában (pl. Comenius hálózatok), mobilitások a hálózat által szervezett eseményekre, amennyiben az kapcsolódik a megvalósuló projekthez
  • Önértékelési tevékenységek
  • A projekt tapasztalatainak és eredményeinek terjesztése

Pályázati feltételek:
Minden projekt két éves időtartamú, a multilaterális együttműködésekben minimum három ország közoktatási intézménye dolgozik együtt, a bilaterális projektekben két különböző ország két iskolája.

A támogatás mértéke a választott mobilitások számától függ.

Pályázati határidő: 2013. február 21.
Előbírálati határidő: 2013. február 7. (beérkezés határideje)

A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu.

További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu