Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Magyar Telekom adományozási kuratóriuma – a hello holnap! kuratórium – 2011-től változásokat vezetett be adományozási gyakorlatában. Ezen változások lényege, hogy a kuratórium a fenntarthatóság témakörén belül, tematikus pályázatok kiírásával célzottan szeretné olyan, a társadalom számára fontos kérdésekre irányítani a figyelmet, melyek megoldását a vállalati és a civil szféra összefogásával látja megvalósíthatónak.

A fentiek minél hatékonyabb megvalósítása érdekében kuratórium a pályázatok végső elbírálásában a 2011 januárjában megalapított Fenntarthatósági Média Klub tagjaiból álló zsűri segítségét kérte.

Az idei második tematikus pályázat központi gondolata a közösségek körül forog. A kuratórium olyan szemléletformáló pályázatokat vár, melyek megvalósítása során megmutatkozik, mennyire fontos, hogy egy közösséghez tartozzunk, mert egy közösség részeként az egyén mindig nagyobb teljesítményre képes, mint egyedül. A pályázatokkal szembeni elvárás, hogy olyan kezdeményezést mutassanak be, mely egy település tagjainak aktív részvételével zajlik, önszerveződő módon jön létre, és célja, hogy felhívja a figyelmet a közösség értékteremtő és megtartó erejére.

Az támogatók által erre a pályázatra elkülönített keretösszeg 8 000 000 Ft. Egy pályamunka minimum egymillió forintból gazdálkodhat terve megvalósításában.

A pályázatok elbírálásánál a Magyar Telekom, mint a hazai vezető infokommunikációs vállalat, kiemelten fontosnak tekinti az innováció megjelenését, valamint minden olyan kezdeményezést, amely a digitális felzárkózást segíti. Olyan programokat támogat a Telekom, amelyek innovatív, hatékony módszerek és eszközök felhasználásával valósítják meg a kitűzött célt.

A pályázat beérkezésének határideje: 2012. október 5.
A pályázat elbírálásának időpontja: 2012. október 22.

Az elbírálás eredményeit a www.helloholnap.hu oldalon tesszük közzé. A sikeres pályázókat elektronikus úton, írásban értesítjük. A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket Márton Csillának (marton.csilla@telekom.hu) kizárólag írásban tehetik fel.

Sok sikert kívánunk a pályázóknak!

forrás, bővebben: helloholnap.hu