Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A konstrukció célja

A TÁMOP 1.4.5. Foglalkoztatási megállapodások támogatása című konstrukciónak a célja, hogy a működő partnerségek hozzájussanak azon forrásokhoz, melyek segítségével a korábban kialakított stratégiájuk egyes elemeit meg tudják valósítani, melyek a partnerségek tagjai részéről jelentkező szolgáltatási, képzési és foglalkoztatási szükségletekre választ tudnak adni. Ezen konstrukcióval a Kormány támogatja a regionálisan és helyi szinten kialakult foglalkoztatási együttműködések azon tevékenységeit, melyek munkaerő-piacuk bővítéséhez, célcsoportjaik képzéséhez, elhelyezkedéséhez, a szereplők együttműködésének erősítéséhez szükségesek.

forrás, bővebben: NFÜ