Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
A pályázat célja olyan projektek megvalósításának támogatása, amelyek határon túli és nemzetközi (Európai Unión belüli) testvériskolai kapcsolatok kialakításával, közös programok megvalósításán keresztül hozzájárulnak a gyermekek kompetenciájának fejlesztéséhez, ismeretanyaguk bővítéséhez. Jelen kiírás kifejezetten olyan iskolák kapcsolatfelvételét, programkínálatának bővítését támogatja, ahol hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat nevelnek, oktatnak. A pályázat – a gyermekek kompetenciáinak fejlesztésén túl – olyan intézményközi kapcsolatok kialakítását ösztönzi, amelyek keretében lehetőség nyílik az oktatás, nevelés különböző területein, így a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatásával, nevelésével kapcsolatosan szerzett tapasztalatok és jó gyakorlatok megosztására. Ezen túlmenően a pályázat segítségével a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak lehetőségük nyílik nyelvtudásuk fejlesztésére, az idegen környezetben való eligazodás kipróbálására, az idegen környezetben való helytállás erősítésére, és a választott partnerország kultúrájának közvetlen megismerésére. A rendelkezésre álló keretösszeg a konvergencia régiókban 1 768 000 000 forint. A pályázatok benyújtása 2014. május 5. és 2014. május 30. között lehetséges. A pályázat beadása csak a későbbiekben megjelenő kitöltőprogram segítségével történhet. További információkért kérjük, kísérjék figyelemmel a palyazat.gov.hu honlapot. forrás, bővebben: palyazat.gov.hu