Pályázatok
Pályázat
Jogvédelmi gyakorlatok átadása


884

Határidő: 2013. november 29.

A Társaság a Szabadságjogokért egyesület (TASZ) jogvédő és ügyképviseleti munkája során felhalmozott tapasztalatának és az általa alkalmazott jogvédelmi eszköztár átadására pályázatot ír ki, jog- és érdekérvényesítéssel foglalkozó civil szervezetek, közösségek és kezdeményezések részére.

1. A program célja 

A pályázat célja, hogy helyi civil szervezetek kapacitásfejlesztése révén erősítse a civil társadalmat az észak-magyarországi régióban és megerősítse a TASZ partnerhálózatát.

A kiválasztott civil szervezetek számára kapacitásfejlesztést kínálunk az emberi jogok, a polgári szabadságjogok, a mozgósítás, kommunikáció és ügyképviselet területén, a TASZ tapasztalatainak hatékony megosztása, illetve stratégiai együttműködések kialakítása révén. Összesen tizenkét hazai civil szervezet, közösség vagy kezdeményezés (a továbbiakban: szervezet) kerül kiválasztásra, akiknek részére a TASZ egy komplex mentori, tréning és hálózatépítő tevékenység keretében, a bevont szervezetek igényeinek felmérését követően

  • átadja felhalmozott tudásának kiválasztott részét,
  • fejleszti a szervezetek jogtudatos és hatékony érdekérvényesítő és ügyképviseleti munkáját,
  • elősegíti, hogy az együttműködés után a szervezetek képesek legyenek a témáikhoz kapcsolódó ügyeken önállóan dolgozni, valamint a megszerzett tudásukat továbbadni más szervezetek és a hozzájuk forduló állampolgárok számára.

A pályázat eredménye egy civil szervezetekből álló hálózat lesz, amely eredményesen használja a megszerzett tudást a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége során, illetve képes hatékonyan hírt is adni erről. 

2. Mit nyújtunk a sikeres pályázóknak:

  • az adományszervezési, fenntarthatósági, kommunikációs tapasztalatok begyűjtésének lehetőségét;
  • a jog-és érdekérvényesítő tevékenység megerősítését, munkatársaink tapasztalatinak átadása révén;
  • kis értékű technikai, kommunikációs eszköz támogatást;
  • esetlegesen közösen kiválasztott ügyekben képviselet nyújtását.

A programban való részvétel ingyenes és önkéntes.

3. A pályázók köre

A pályázatra azon észak-magyarországi civil szervezet, civil közösség vagy civil kezdeményezés jelentkezhet, tekintet nélkül szervezeti formájára (nem szükséges bejegyzett szervezetnek sem lennie), amely

  • magyarországi jog- és érdekérvényesítéssel foglalkozik;
  • világos küldetéssel és folyamatosan dokumentált aktivitással rendelkezik (cikkek, honlap, video);
  • négy budapesti, két napos tréningen részt tud venni (2014. június, 2014. október, 2015. február, és 2015. június), és azon maximum 2 fővel képviseltetni tudja magát;
  • vállalja a projekt során létrehozott közös weboldalon saját tartalom megjelenítését.

A pályázók kiválasztásánál szempont, hogy a szervezetek képesek legyenek az átadott tudást minél szélesebb körben továbbadni.

4. A pályázat benyújtása

A pályázóktól pályázati tervet és rövid bemutatkozást várunk.

A pályázati terv annak a kifejtését tartalmazza, hogy a pályázó miképpen hasznosítaná a 2. pontban megjelölteket saját tevékenysége során, mit várna a TASZ komplex mentori, tréning és hálózatépítő tevékenységétől kiválasztása esetén. A pályázati tervnek ki kell térnie azokra a kérdésekre, hogy a pályázó mit adna hozzá a projekt során kialakítandó új civil hálózathoz, és hogy a pályázó mit vár a projekttől. A pályázati terv terjedelme 5000-10000 karakter.

A rövid bemutatkozás az alábbiakat tartalmazza:

  • milyen tevékenységet végez a szervezet (felsorolásszerűen, például korábbi projektek)?
  • miért fontos a szervezet tevékenysége?
  • kik tartoznak a célcsoportjába és hány embert ér el programjaival?
  • milyen partnerekkel, ideértve elsősorban civil szervezeteket, kezdeményezéseket működik együtt?

5. A pályázat benyújtásának határideje és módja

A pályázatokat 2013. november 29-én éjfélig kell benyújtani a palyazat@tasz.hu e-mail címen word vagy pdf formátumban.

6. A pályázatok elbírálása

A pályázatokról 2013. december 20-ig hoz döntést a kiíró TASZ munkatársaiból álló bíráló bizottság.

7. Értesítés a pályázati döntésről

A pályázatokat bizalmasan kezeljük és minden pályázót, eredménytől függetlenül, elektronikus formában értesítünk.

A program a Norvég Civil Alap támogatásával valósul meg.




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása” című (GINOP-5.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegség megelőzése érdekében” című (EFOP-1.8.7-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatása” című (EFOP-3.6.3-VEKOP-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztései a hátrányos helyzetűek társadalmi (re)integrációja érdekében” című, (EFOP-2.2.15-1 ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Pályaorientáció, valamint a matematikai, természettudományos, informatikai, műszaki szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” című (EFOP ...
Címkék