Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázók köre

Bármely Magyarország területén élő közösség, amely a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található falfelületet szeretné színekkel újravarázsolni. Közösségnek minősül minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, társadalmi szervezet, önkormányzat, intézmény, továbbá bármely több emberből álló ad hoc csoportosulás (különösen, de nem kizárólagosan: társasházi közösségek, lakóközösségek, polgári jogi társaságok, szomszédok, baráti közösségek) függetlenül jogi státusuktól.
A pályázatból – jogi státusától függetlenül – ki van zárva minden olyan közösség, amelynek elsődleges célja profitorientált, üzletszerű gazdasági tevékenység. Nem pályázhat olyan közösség, amely elsődlegesen politikai tevékenységet folytat, vagy olyan közösség, amely a közvélekedés szerint elsődlegesen politikai tevékenységet folytató szervezettel áll kapcsolatban.

Közösségi térben található felületnek számít minden olyan szilárd burkolatú építmény, amely az adott település, településrész, kerület stb. olyan részén helyezkedik el, vagy olyan funkciót tölt be, amely alapján a helyi közérdeklődésben számottevőnek minősül, illetve helyi szinten relatíve sokan látják/használják.

Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb helyszínen tudjanak színt vinni a közösségek életébe, a pályázaton nem indulhatnak azok a közösségek, amelyek a 2011-es, a 2012-es vagy a 2013-as pályázaton nyertesek voltak (ide értve a különdíjas és egyéb támogatott festéseket), illetve nem nyújtható be pályázat arra az építményre (vagy az épülettel szerves egységet képező építményre), amely a 2011-es, a 2012-es, vagy 2013-as győztes pályázatokon (ide értve a különdíjas és egyéb támogatott festéseket) érintett volt.

Kategóriák

A pályázók 2 (kettő), egymástól teljesen független kategóriába sorolva versengenek a szavazatokért. A kategóriákat az egyes települések lélekszáma alapján határozzák meg, az alábbiak szerint:

  1. kategória: legfeljebb 10.000 lakosú települések
  2. kategória: 10.000 lakos feletti települések.

A pályázat lebonyolítása – határidők

A pályázatok feltöltési ideje: 2014. május 5. 0:00-tól – június 1. 24:00-ig. (a megadott határidőn belül bármikor feltölthetőek a pályázatok, a beérkezés sorrendje nem számít).
Szavazási időszak: 2014. június 2. 0:00-tól – június 22. 24:00-ig.

Eredményhirdetés: 2014. június 23. 16:00

Nyertes pályázatok megvalósítása: legkésőbb 2014. szeptember 7-ig.

A pályázatról bővebb információ elérhető itt.

forrás: civil.info.hu