Pályázatok
Pályázat
Pályázat ”A közkönyvtárak uniós programjának 2011. évi támogatása” címmel


2681

Határidő: 2011. november 15.

A pályázat kódszáma: KÜM-2011-5

A támogatás célja:

A Külügyminisztérium pályázatot ír ki a közkönyvtárak részére. A pályázat elsősorban a kistelepüléseken élőket akarja elérni, az évek óta folytatott uniós közkönyvtári program folytatásával. Fontos szempont, hogy az ország valamennyi helységében hiteles uniós információhoz jussanak a polgárok az EU-ról, Magyarország EU-tagságából fakadó lehetőségekről, valamint a soros magyar elnökség alatt elért eredményekről.
A szakmai háttér, koordináció és továbbképzés biztosítása mellett a Külügyminisztérium ösztönözni kívánja olyan ötletek, tevékenységek és programok megvalósítását, melyek megválaszolják a lakosságot foglalkoztató, az európai uniós tagsággal kapcsolatos kérdéseket és hozzájárulnak a széleskörű társadalmi párbeszéd folytatásához.

forrás, bővebben: kormany.hu




Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Elsőként lakhatás” című (VEKOP-7.1.5-16 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés” elnevezésű (EFOP-2.2.5-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” című (KEHOP-1.2.1 kódszámú) egyszerűsített e ...
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság” című (VP6-16.9.1-17 kódszámú) felhívás.
Pályázat
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A LEADER - Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása” című (VP6-19.3.1-17 kódszámú) felhívás.
Címkék