Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az AmCham Alapítvány pályázatot hirdet Somogy megyei gyermekintézmények részére, olyan támogató közösségi helyiség kialakítására, amely hátrányos helyzetű gyermekcsoportok felzárkózását segítő, tehetséggondozó és mentori programjainak helyszínéül szolgál

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti szociális vagy egészségi helyzetük miatt segítségre szoruló gyermekekkel foglalkozó Somogy megyei szervezetek számára - annak a segélyprogramnak a keretében, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjai immáron 24 éve, a Hálaadás Napja alkalmából folytatnak.

Az AmCham Alapítvány cél szerinti tevékenysége: “a társadalmi vagy egészségi helyzetükből adódóan tartósan, vagy váratlan esemény miatt ideiglenesen támogatásra, segítségre szorulók, kizárólag 18 év alatti gyerekek, illetve az érintetteket ellátó vagy segítő intézmények illetve szervezetek pártfogása, valamint anyagi és tárgyi eszközökkel és önkéntes munkával történő támogatása”.

Pályázatokat az alábbi Somogy megyében bejegyzett szervezetektől fogadunk el:

  • Általános és középiskolák és azok kollégiumai (önálló és nem önálló gazdálkodásúak egyaránt), családsegítő szolgálatok és lakásotthonok, és előzőek alapítványai,
  • bejegyzett non-profit közhasznú/civil szervezetek, akik több mint egy éves működési gyakorlattal rendelkeznek.

A pályázat célja:
Összhangban az Európai Bizottság jelentése által megfogalmazott gondolattal, mely szerint "Európának olyan közhangulatra van szüksége, amelyben a vállalatokat nemcsak az elért nyereségek miatt értékelik, hanem azért is, mert méltányos hozzájárulást biztosítanak bizonyos társadalmi problémák kezeléséhez” az AmCham Alapítvány, eddigi tevékenységének megfelelően, idén is a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását, felzárkózásuk segítését tűzte ki célul. Sok olyan gyermek van, akik a családi és iskolai keretek között nem jutnak a személyiségük fejlődéséhez, továbbtanulásukhoz, illetve a munka világára való felkészülésükhöz szükséges megfelelő lehetőségekhez. A leghátrányosabb helyzetű gyerekek leszakadása súlyos társadalmi probléma, integrálásuk mindannyiunk jövőjét szolgálja. A gyermekek számára lehetőségeket kell adni hátrányaik leküzdésére, az integrációjukat szolgáló programok elérhetővé tételére, gondoskodni kell arról, hogy szabadidejüket személyiségük, kompetenciáik, egészségük fejlesztésére fordíthassák.

A pályázat célja olyan biztonságos és támogató közösségi helyiség kialakítása, valamint működtetésének támogatása, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek új lehetőségeket tapasztalhatnak meg, legyőzhetik korlátaikat, pozitív kapcsolatokat alakíthatnak ki, növelhetik önértékelésüket és mindazokat a kompetenciákat, melyek az életben való boldogulásukat szolgálják.

A közösségi helyiség olyan programok megvalósítását szolgálná, melyek célja a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása; továbbtanulásuk, illetve munkába állásuk támogatása; a számukra kockázatot jelentő devianciák csökkentése; integrációjuk elősegítése; az egészséges életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintáik pozitív irányú befolyásolása; társadalmi és gazdasági viselkedéskultúrájuk bővítése; negatív folyamatokkal szembeni védekezőképességük erősítése, az önismerethez, tudatos karriertervhez szükséges készségeik nem-formális keretek között alkalmazott ápolása. A programok lebonyolításban alkalmilag az AmCham tagvállalatok önkéntesei is szerepet kapnának.