Összes

Jogalkotás a hátunk mögött - a társadalmi egyeztetés hiányáról

„Semmit rólunk nélkülünk!” Ez a ma már demokratikus jogelv éppen innen, a középkori Magyarországról és Lengyelországból indult világhódító útjára. Széchenyi Istvánnál is szerepelt „semmit rólunk nálunk nélkül” formájában. Számos hazai és uniós jogszabály írja elő a társadalmi egyeztetést a jogalkotó, így a parlament, a kormány vagy az önkormányzatok kötelezettségeként. Ehhez képest mindennapos tapasztalatunk, hogy még az Alaptörvény-változtatásokat sem előzi meg társadalmi párbeszéd, a rendeletek létéről pedig először a Magyar Közlönyből értesülünk.

Ne hagyd magad! - A fiatal aktivisták lehetőségei

A mostanában választópolgárrá érő vagy épp már az iskolából kilépő és önállósodó fiatalok, akik kicsit is fogékonyak a közügyek iránt, méltán háborodnak fel a szabadságjogaik vagy lehetőségeik csorbítása láttán. Mit tehetnek ők? Nekünk, civil jogvédőknek is a jövő aktivistáit és honpolgárait kell segítenünk. Következő adásunkba éppen ezért a fiatalok társadalmi részvételének és képviseletének szakértőit hívtuk vendégül.

Civilek és álcivilek: kinek jut az állami forrásokból? - Visszapillantó podcast 5.rész

Komoly változások történtek az elmúlt 4-8 évben, a kormányzati finanszírozás teljes átalakításon ment keresztül, ami a civil szférát is megrengette. A pénzügyeken túl változtak a szakmai kapcsolatok is az állami és önkormányzati szereplőkkel. De mik is ezek a hatások pontosan? Valós jelenség-e a pályázatok átpolitizáltsága? Léteznek “igazi” és álcivilek?