Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

2011. december 5-én több mint egy éves előkészítő munka után elfogadta az Országgyűlés az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt.

A jogszabály jelentős változásokat hoz a civil szervezetek működési, könyvelési, támogatási helyzetében, már 2012. januárjától. A törvény hatálya kiterjed az alapítványokra, egyesületekre, valamint a közhasznú szervezetekre, illetve az egyesülési jog alapján létrejött egyéb szervezetekre is. Előadóink összefoglalják a változásokat, és hasznos tanácsokat adnak az új szabályokhoz való alkalmazkodásra.


Főbb témák:

  • Gazdálkodás általános keretei, könyvvezetés és beszámolás szabályai
  • Beszámoló közzétételi és letétbehelyezési kötelezettsége, mint a költségvetési támogatás előfeltétele
  • Egységes, közhiteles civil adatbázis létrehozása
  • A civil társaság szervezeti formájának bevezetése
  • Közhasznúság egyfokozatúvá tétele objektív szempontrendszer mellett
  • A gazdálkodó tevékenység és a vállalkozási tevékenység megkülönböztetése
  • Adománygyűjtés, az adományok adókedvezménye
  • Végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárások civil szervezetekre adaptálása.
  • Nemzeti Együttműködési Alap

Előadók: Szablics Bálint (KIM, Civil Kapcsolatok Főosztály, főosztályvezető)
              Nagy József (főosztályvezető, NAV; Elnöki Kabinet tag)

További információ, jelentkezés a Saldo honlapján.