Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A KSH 1993 óta végez éves rendszerességgel teljes körű adatgyűjtést a civil és egyéb nonprofit szervezetek tevékenységéről, gazdálkodásáról, humán erőforrásáról. A felvétel célja a szféra gazdasági és társadalmi súlyának, jelentőségének, valamint a nemzetgazdaság teljesítményéhez és az életminőség javításához való hozzájárulásának a bemutatása. A nonprofit szférában 2017-ben 61 151 – az előző évinél 465-tel kevesebb – szervezet működött. 2016-ban – az előző évben tapasztalt 2,5%-os csökkenéssel szemben – 4,4, 2017-ben pedig 6,3%-kal nőtt a szektorban foglalkoztatottak létszáma. A bevételek reálértéke 2014-től folyamatosan emelkedett, 2017-ben közel 14%-kal.

"A nonprofit szférában 2017-ben 61151 – az előző évinél 465-tel kevesebb – szervezet működött. A szektor arculatának meghatározó tényezői évek óta konstansnak tekinthetők: míg a klasszikus civil szervezetek számosságukkal (mintegy 54 ezer), addig a nonprofit vállalkozások magas bevételeikkel (átlagosan 246 millió forint) jellemzik a szektort.

A szféra időbeni fejlődését makroszinten három fontos mutatóval lehet érzékeltetni: a működő szervezetek számával, a bevételek reálértékével és a foglalkoztatottak létszámával. Ezek értékei a rendszeres statisztikai megfigyelés kezdete óta 2008-ig szinte folyamatosan nőttek, majd a gazdasági válság hatására a növekedés a foglalkoztatottság kivételével mérséklődött, 2012-ben pedig mindhárom mutató csökkent az előző évihez képest. A szervezetek számának azóta is tartó mérséklődése betudható az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. (a továbbiakban: civil) törvény hatásának, amely a szektoron belül egy „tisztulási” folyamatot indított el.

A munkavállalók számának 2011-ig tartó folyamatos növekedése – egyfelől a nonprofit vállalkozások körében lezajlott átrendeződéseknek, valamint a közmunka szektoron belüli térnyerésének köszönhetően – az utóbbi években
hektikussá vált. 2016-ban – az előző évben tapasztalt 2,5%-os csökkenéssel szemben – 4,4, 2017-ben pedig 6,3%-kal nőtt a szektorban foglalkoztatottak létszáma. A bevételek reálértéke 2014-től folyamatosan emelkedett, 2017-ben közel 14%-kal."

forrás: ksh.hu