CivilTech
Forrásszervezés
Forrásszervezés
Cause related marketing = Jótékony célú marketing


579



Izgalmas lehetőségként kínálkozik minden civilszervezet előtt, hogy adománygyűjtését, brandjének erősítését egy vállalat termékeladásával, szolgáltatásával kapcsolja össze. A fogalom lényege, hogy valamely termék, szolgáltatás megvásárlása esetén a támogató vállalat kisebb összeget adományoz civilszervezetednek. Multinacionális vállalatokhoz kötődő nemzetközi példákkal naponta találkozhatunk ezen a területen, de egyre több olyan eset is előfordul, amikor kisebb vállalkozások is cause related marketinget valósítanak meg. Érdemes elgondolkodni, hogy a már meglévő vállalati partnereinkkel, esetleg témánkhoz, ügyünkhöz kötődő kis- és középvállalatokkal el tudunk-e képzelni olyan együttműködést, amely a mi céljainkat is szolgálja és a vállalkozás forgalmára, megítélésére is pozitívan hat.

Természetesen vannak olyan multinacionális vállalatok, akik évi több száz milliós forgalommal számolnak és egy adott időszak termékeladásait - vagy azoknak csak egy bizonyos százalékát - felajánlják egy jó célra. Ezekben az esetekben legtöbbször nemzetközi szervezeteket támogatnak vagy olyan magyarországi civileket, akiknek már erős a brandjük és a vállalat számára is kifizetődő az együttműködés marketing szempontból. De kisebb szervezeteddel sem kell feltétlenül azt gondolnod, hogy ez nem a ti pályátok. Elég ha arra gondolsz, hogy egy jól menő kisvállalkozással - mint egy belvárosi cukrászda vagy egy magyar designer ruhaboltja - milyen gyümölcsöző kapcsolatot lehet kiépíteni. A cég számára is erős kommunikációs eszköz, szervezeted számára pedig bevétel és újabb célközönségekhez juthat el szervezeted neve és célja. Gondolkodhattok “jótékony hétben”, amikor a profit egy bizonyos százalékát ajánlja fel az üzlet, egy napban, amikor a teljes profit a szervezetedhez kerül adomány formájában, vagy akár hosszú távú együttműködésben is, amikor a cég egy bizonyos termékének megvásárlásával a vásárló minden esetben a szervezeted támogatja.

A cause related marketing előnye, hogy nem kell saját termék megtervezésében, előállításában, és annak értékesítésében gondolkodnod. Elegendő az együttműködés kommunikációjának megtervezése, és adott esetben egy egyedi csomagolás vagy külső megtervezése a termékhez.

frissítve: 2018.06.08.




Hír
Az elmúlt napokban ismételten több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalba (OBH), miszerint a Civil Marketing Kft. nevében a civil szervezetek képviselőit telefonon ...
Hír
Az eredmények a NEA honlapján érhetőek el
Hír
Nem sikerült megállapodni a Norvég Alapról.
Hír
A Facebook májusban szigorú átláthatósági szabályokat vezetett be a politikai hirdetésekre vonatkozólag, melyek azonban akár visszaélésekre is lehetőséget adhatnak.
Hír
Több mint 400 millió eurót (127,7 milliárd forint) gyűjtött össze a párizsi Notre-Dame helyreállításához a francia kulturális minisztérium által a magánemberek és vállalatok a ...
Címkék