Közeledik a Giving Tuesday, az Adományozás napja. 

A #GivingTuesday egy globálisan terjedő mozgalom, melynek célja, hogy legyen egy nap, amikor minden az adományozásról, a jótékony cselekedetekről és ezek ünnepléséről szól. A kezdeményezést a Black Friday és a Cyber Monday ellensúlyozására hívták életre Amerikában azért, hogy az embereket a nagy vásárlások időszakában arra buzdítsák, hogy odafigyeljenek egymásra, az elesettekre, a hátrányos körülmények között élőkre, és adományokkal másoknak is segítsenek, örömet okozzanak.

Civil szervezetek számára ismert, hogy az év végi, november-decemberi időszak különösen erős az adományozás szempontjából. Év végén még azok az emberek is adományoznak, akik év közben erre nem fordítanak figyelmet.

Amennyiben civil szervezetként fut adománygyűjtő kampányod a novemberi időszakban, vagy éppen terveznél indítani, a Giving Tuesday mindenképpen megfelelő felütésként szolgál. Ez a nap jó alkalom arra, hogy extra motiváló, felhívó üzenetekkel támogasd meg kampányod, vagy épp ezzel indítsd.  Fontos, hogy nem kell külön erre a napra kampányt indítani, elegendő ha már futó, vagy tervezett kampányodban használod a Giving Tuesday üzeneteit.

Ilyenkor a potenciális adományozók a Giving Tuesday-hez kötődő üzenetekkel, kreatívval még tovább érzékenyíthetőek, motiválhatóak!

Különösen jól jön a segítség, amikor tartalmat keresel adománygyűjtésedhez, vagy akár csak egy poszt erejéig egy felhívóban gondolkozol. Ha nem tervezel kampányt, a Giving Tuesday önmagában is elegendő üzenetet hordoz, egy-két személyre szabott mondattal kiegészítve már kész is az adományozásra felhívó bejegyzés és tartalom.

Akár kampányolsz, akár csak szeretnél egy kreatív tartalmat, a Giving Tuesday mindkettőben segít neked.

2017-től a NIOK Alapítvány lett a Giving Tuesday mozgalom hivatalos magyarországi nagykövete. A NIOK támogatja a civil szervezeteket a Giving Tuesday-hoz kapcsolódó kommunikációs tartalmakkal, kész eszközrendszert bocsát rendelkezésre. 

Üzenetek: 

  • Segítsünk együtt! 
  • Adni menő. 
  • Legyen ünnep az Adás!
  • A nap, amikor az egész világ az adományozásért fog össze. 
  • Csatlakozz Te is a világ legnagyobb adományozási mozgalmához!
  • Légy részese Te is!
  • ……. - Save the date!
  • Adományozz most!

Hashtag-ek: 

#givingtuesday
#adnimenő
#adományozz
#közösensegítünk

Kreatív anyagok: 

Töltsd le a Giving Tuesday logót! Használd kampányod során posztokhoz, e-dm-ekhez!
Töltsd le a Giving Tuesday anyagokat! Frissítsd vele ebben az időszakban a már meglévő kreatívodat!

Töltsd le a kampány kreatívját és használd kommunikációd során! 

Szerkeszthető, testre szabható anyagok: 

Figyeljétek a NIOK és az Adjukössze.hu FB oldalát, keressétek a Giving Tuesday post-okat és osszátok őket!: 

https://www.facebook.com/adjukossze.hu

https://www.facebook.com/niokalapitvany

további információk:

https://niok.hu/giving-tuesday/

Ez a cikk a nonprofit.hu tudásbázis része – kérjük, hivatkozzon ránk forrásként. / This article is part of nonprofit.hu knowledge base. Please refer to nonprofit.hu as source of content.