A Közélet Iskolája 5 alkalmas team coaching kört indít jelenlegi vagy leendő közösségi vezetők számára. Ebben a folyamatban szeretnénk lehetőséget biztosítani 7 nem budapesti szervezetnek a részvételre. A kört Barta Bea team coach vezeti, és civil szervezetek, mozgalmi és érdekvédelmi csoportok vezetése során felmerülő kihívások kerülnek közös feldolgozásra különböző team coaching technikák segítségével, a résztvevők által hozott esetek alapján.

A Közélet Iskolájában közösségi vezetőnek nem csak a szervezetek formális vezetőit tekintjük, hanem mindazokat, akik felelősséget vállalnak a szervezet közös munkájáért és a csoportért mint közösség.

A jelentkezők közül május 7-ig fogjuk kiválasztani azt a 7 főt, aki részt vehet az alkalmakon. Az alkalmakat online tartjuk, annak érdekében, hogy különböző településekről lehessen bekapcsolódni. A jelentkezés feltétele az összes alkalmon való részvétel.

Az első alkalom előtt minden kiválasztott résztvevővel tartuk egy 15-20 perces felkészítő beszélgetést, ehhez időpontot a kiválasztást követően egyeztetünk. Az első alkalom első sorban az ismerkedésről, a módszertan megismeréséről és néhány olyan készség megerősítéséről fog szólni, melyek a továbbiakban hasznosak lehetnek, illetve egy részvevő által hozott téma közös feldolgozása. Az ezt követő alkalmakon mindig két esettel foglalkozunk hasonló módon, az utolsó alkalmon pedig egy eset megbeszélése, és a folyamat lezárása történik. A sorozat során minden résztvevőnek egy saját esete kerül feldolgozásra.

Időpontok:

  1. Május 28. kedd 16:00-18:30
  2. Június 3. hétfő 16:00-18:30
  3. Június 10. hétfő 16:00-18:30
  4. Június 17.  hétfő 16:00-19:30
  5. Június 24. Hétfő 16:00-19:30

Helyszín: Zoom

Jelentkezési határidő: május 5.

Döntés a résztvevők köréről: május 10. (A bekerülő résztvevők megismerik a kiválasztott szervezetek listáját mielőtt véglegesítenék a részvételi szándékukat.)  A coaching körön elhangzó információk bizalmas jellegűek, csoporttitokként való kezelésük minden résztvevőtől elvárás.

A programon való részvétel ingyenes.

A jelentkezési lap: https://forms.gle/BGx8wvCrqNY34yqU7

Korábbi résztvevők írták arról, hogy mit kaptak az alkalmak során:

“Közösségérzet, pozitív hozzáállás, derűlátás és erő.”

“Önreflexióra való alkalom!”

“Élesebb képet kaptam arról, hogy mik azok a nehézségek, amik nem feltétlen csak a személyemből következnek, hanem a civil szféra sajátosságai.”

Kérdésed van? Keress minket: info@kozeletiskolaja.hu, +36 30 871 7762