Az Önkéntes Szemle harmadik évfolyam negyedik, tematikus számának középpontjában a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program hazai, illetve nemzetközi önkéntes programjának megvalósulása és jellemzői, valamint a régiós civil-nonprofit szervezetek, intézmények önkéntesség-fókuszú kapacitásfejlesztésének példái állnak. Két szempont miatt tartottuk fontosnak ennek a tematikus számnak a megjelentetését. Magyarországon először Pécs nyerte el 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet. Noha a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programról számos építészeti, közgazdaságtani, társadalomföldrajzi elemzés áll rendelkezésre, de az akkori – a körülményekhez képest – a város egészét megmozgató önkéntes programról, annak folyamatáról, önkénteseiről nem készültek átfogó elemzések. Egyrészt, tehát ezért tartottuk szükségesnek, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa "Ragyogók" Önkéntes Programjának eredményeit és kihívásait több nézőpontból is regisztráljuk. Másrészt, részben a programban résztvevő stakeholderek, részben pedig a következő magyar Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó városok számára szerettük volna megmutatni, hogy az önkéntességre alapozott programok milyen fontos szerepet játszanak a helyi társadalom kulturális és társadalmi integrációjában. A közel kétszáz oldalt kitevő tematikus számunk megjelenését a Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány támogatta.

Tartalom:

Elmélet

Gyakorlat

Módszertan:

Recenzió:

A teljes szám letöltése ITT

Forrás: onkentesszemle.hu