Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy
naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult
információk korábbi bejegyzéseinkben.
Dr. Jakubecz Sándor életmű-elismerést vehetett át | |||
Gyula | |||
A Magyar Vöröskereszt legrangosabb elismerésében, a hosszú évtizedek kiemelkedő munkájáért járó Csillagrendben csak nagyon kevés ember részesül, idén az egész országban mindössze ketten kapták meg, egyikük dr. Jakubecz Sándor, a Vöröskereszt Békés megyei elnöke. A 71 éves gyulai szülész-nőgyásszal életútjáról, az általa elindított, a hetvenes évek közepén országossá vált nevelési programjáról és természetesen a karitatív szervezetben végzett munkájáról beszélgettünk. | |||
1986. december 16-án tevékenysége elismeréseként az Egészségügyi Minisztérium címzetes egyetemi docenssé nevezte ki. Osztálya 1988 szeptemberétől a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem oktatóosztálya lett, ezzel elismerve a medikus oktatásba is átvitt nevelési és preventív modellt, melyet gyulai módszerként regisztrálnak. Ma, nyugdíjasként is folytatja magánrendelését. - A Vöröskereszttel mikor került kapcsolatba? - Már 14 éves koromban, 1946-ban, közvetlenül a háború után tagja lettem a Magyar Vöröskeresztnek. Akkor a társaimmal segédkeztünk a romeltakarításban, szereltük a padokat. Egyetemistaként az iskola Vöröskereszt alapszervezetében dolgoztam és bekapcsolódtam a segélyek kiosztásába, valamint a véradások szervezésébe. Később Gyulán és egész Békés megyében lelkes munkatársakat találtam, újabb lendületet vett a szervezeti munka. 1968-ban Gyuláról indult el a Családi Életre Nevelés elnevezésű felvilágosító program, amely az 1974-75-ös tanévben már országosan is kísérleti tantárgy volt. A kezdeti nehézségek ellenére - a vidéki szülők csaknem 40 százaléka nem lelkesedett érte - a széles körű felvilágosító munkánkat siker koronázta. Létrejött a Gyulai Ifjúsági Egészségügyi Központ, ahol a fiatalok éppen időszerű kérdéseikre felkészült szakemberektől kaptak választ és tanácsot. Az intézményt 1993-ban a Nemzetközi Családtervezési Szövetség Igazgatósága saját kutatási területévé nyilvánította. Ezalatt tagja voltam a Vöröskereszt országos vezetőségének, majd 1993-ban megválasztottak a szervezet Békés megyei elnökévé. - A több mint fél évszázad alatt, amit a Vöröskeresztben eltöltött, mennyiben változtak, ha egyáltalán változtak a szervezet alapértékei, feladatai? - Bár annak idején - több mint 120 éve - a Vöröskeresztet a háborúk áldozatainak védelmére, valamint a sebesültek ápolására, gondozására hozták létre, mára már új feladatokat ellátó jótékonysági mozgalommá vált. A késedelemmentes segítségnyújtásra ugyanakkor ma is gyakran szükség van, mint például a közelmúltban nálunk is előfordult természeti csapások esetében. Az egyre szaporodó feladatok megoldásában meghatározó szerepet játszik a szervezet dolgozóinak hozzáértő szakmai irányítása, az önkéntesek és pártolók önzetlen áldozatvállalása és az ügynek már megnyert támogatók adakozó készsége, összehangolt cselekvése, ahogy megyénkben történik, ahol már több éve folyamatos fejlődés tapasztalható. Hogy a teljesség igénye nélkül, egy-két országosan is kiemelkedő eredményt említsek: önkéntes véradók toborzása, adományok gyűjtése és célba juttatása, oktatás szervezése, menekültek támogatása, a szegénység enyhítése. Utóbbira jó példa, hogy a múlt évben csaknem 45 ezer család részesült átmeneti segélyben. Visszatérve az életmentő VÉRADÓKhoz, ezt a szót csak csupa nagybetűvel lehet leírni. - A mai fiatalokat mennyire lehet önkéntes munkára mozgósítani? - Hála istennek, ma is vannak lelkes fiatalok. A szerencsésebbek már otthonról hozzák magukkal a segítségnyújtás jó példáját. Megyénkben kilenc körzetben működik az ifjúsági tanács, mely irányítása alatt a koruknak megfelelő munkából veszik ki a részüket. Éppen az ifjúság körében végzett kiemelkedő munkájáért részesítették Arany Medál elismerésben tanárelnök tagtársamat, Dénesné Kereső Irént. Jó lenne ugyanakkor, ha a média segítségével minél többen megismernék ennek a cselekedetnek a szépségét és a fontosságát. - Nem szorul el egy, az életét a segítségnyújtásnak szentelő ember szíve akkor, amikor a tévében a különböző háborúkat, adott esetben az éhezést látja? - A média sajnos naponta betaszítja az otthonunkba a szenvedő, kiszolgáltatott ember sikolyát, vagy néma könyörgését. Ilyenkor érzem azt, hogy amit és amennyit teszek, az kevés, nem elég... Nagyon elszomorít mindez... - Biztos vagyok abban, hogy Önnek semmi oka a szégyenkezésre. Engedje meg, hogy lapunk nevében én is gratuláljak kitüntetéséhez! Pocsaji Richárd | |||
|