Közösségi koordinátor

2020. június 22.

Jelentkezési határidő: 2020. július 10.

Közösségi koordinátort keres a Közélet Iskolája!

Közösségi koordinátort keres a Közélet Iskolája!

A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre 2014-ben, hogy megerősítsük az állampolgári részvétel kultúráját Magyarországon és támogassuk a kirekesztett társadalmi csoportok tagjait abban, hogy állampolgári jogaikat valódi tartalommal tölthessék meg. Az Iskola fő tevékenységei a politikai oktatás, a részvételi akciókutatás és a stratégiai tervezés. Eddigi munkánkról itt lehet többet olvasni, csapatunkról pedig ide kattintva.

Olyan embert keresünk, aki elkötelezett a társadalmi igazságosság, az egyenlőség és a szolidaritás értékei mellett, hisz a kritikai gondolkodás, a politikai részvétel és aktivizmus erejében. Egy kicsi, de hatékony és sokféle feladatot vállaló csapatba keresünk új és hosszú távra elkötelezett társat.

Az Iskola irodája Budapesten van, de a fővároson kívül is – elsősorban Miskolcon – tartunk képzéseket, programokat. A munkatársak részben otthon, részben az Auróra közösségi házban bérelt irodában, és főleg nyolcadik kerületi vagy alkalmanként miskolci képzési helyszíneken dolgoznak. Mindannyian kötetlen munkaidőben dolgozunk, ezért számunkra egyszerre fontos a rugalmasság és a fegyelmezettség a munkában. Rendszeresen, de előre tervezetten dolgozunk hétvégi napokon is.

Félállású közösségi koordinátort keresünk, akinek a fő feladatai a következők:

  • önkéntesek toborzása és képzése Budapesten és vidéken
  • önkéntes és öregdiák közösség építése és kapcsolattartás
  • közösségi programok szervezése
  • szakmai munkában részvétel, pl. filmklubok, olvasókörök, társasjáték estek szervezése, képzések tartása
  • háttérmunkában, adminisztrációban való részvétel

Olyan munkatársat keresünk, aki rendelkezik az alábbi készségekkel, tudással és tapasztalatokkal:

  • tapasztalat közösségi/civil szervezeti munkában
  • precizitás
  • jó időkezelés
  • jó szervezési készség
  • kreativitás
  • csapatmunka

A jelentkezésnél elvárás a következő területek legalább egyikén szerzett tapasztalat:

  • önkéntes koordináció
  • képzői munka
  • érdekvédelem, aktivizmus
  • szervezetfejlesztés 

Fizetés: nettó 100.000 Ft/hó (20 óra/hét)

Jelentkezés magyar nyelvű önéletrajzzal és motivációs levéllel 2020. július 10-ig a kozeletiskolaja@gmail.com címre.

A kiválasztás folyamata:

  • - önéletrajz és motivációs levél beküldése – határidő: 2020. július 10.
  • - személyes interjúk: 2020. július 20-21.
  • - elképzelhető, hogy a személyes interjúk után egy kisebb feladatot is kapnak a jelentkezők (ez otthon megírható) pár napos határidővel.
  • - munkakezdés időpontja: előreláthatóan 2020. augusztus 17.

Tovább információ: kozeletiskolaja@gmail.com


Címkék
állás, munkavállalás