Élelmiszerbank „Food For Free” pályázati felhívás

Az Élelmiszerbank a közelmúltban egy számítógépről és mobiltelefonról is elérhető online alkalmazást készített, ahol az ott regisztrált nélkülözők önállóan tudnak ingyenesen lefoglalni maguknak élelmiszercsomagokat az azt felajánló kisebb boltokból, majd a csomag(ok) lefoglalása után az érinttettek maguk mennek el az adott bolt(ok)ba átvenni az élelmiszercsomago(ka)t.

Elindult a hazai ifjúsági munka szereplőinek feltérképezése!

Az elmúlt hónapokban szakemberek szűk csoportjának bevonásával szakmafejlesztési műhelysorozatot indított a GYIÖT az ifjúsági szakma fejlesztési irányainak azonosítására és egy középtávú stratégia kidolgozására. A hálózati téma keretében a szakmai ökoszisztéma feltérképezésén dolgoznak annak érdekében, hogy azonosítsák a hazai ifjúsági munka szereplőit, az elérhető erőforrásokat és rendszereket.

Támogatásosztó program

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) támogatásosztó programot hirdet Józsefvárosban és Ferencvárosban, hogy növelje a lakosság hitét és önbizalmát abban, hogy az őket érintő ügyek megoldásában kulcsszerepük van.

Gyümölcsöző Sió-Eckes támogatói program

A Sió-Eckes célja, hogy segítséget nyújtson olyan kezdeményezéseknek, amelyek a természet megóvásáért, a fenntartható működésért és a kiegyensúlyozott táplálkozásért dolgoznak. Ennek érdekében elindították a „Gyümölcsöző Sió–Eckes” támogatói programot, amely keretében civil szervezetek, közintézmények és alulról jövő kezdeményezések termékadományt igényelhetnek.

Pályázatok Társadalmi Szervezeteknek

A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat pályázatot hirdet társadalmi szervezetek által végzett tevékenységek támogatására az alábbi támogatási célok megvalósítására.

V4 Gen Mini Grants

The V4 Gen Mini-Grants support short-term mobility of youth in the age 12–30. Promote democratic values, civic participation, and cross-border dialog among young people. Share your ideas, meet neighbors, make new friends, and gain new skills and experience!
Még több pályázat