Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A NIOK Alapítvány nemzetközi programjához munkatársat keres

Rád várunk, 

  • ha fontosnak tartod a mai Magyarországon a civilszervezetek munkáját,
  • ha szeretnél egy olyan munkahelyet, ahol nincsenek osztályok, igazgatóságok, végtelen értekezletek, de mégis átláthatóan, hatékonyan működik 25 éve,
  • ha szeretnél a civil szervezetek képzésével, fejlesztésével foglalkozó nemzetközi programban részt venni, ahol ötleteidet megvalósíthatod, képességeidet kamatoztathatod,
  • ha egyszerre több folyamatot is kézben tudsz tartani,
  • ha nem félsz a repüléstől.

A munkád a nemzetközi fejlesztő programunk koordinálása lesz. A program tapasztalt vezetője fogja segíteni, irányítani a munkádat. Főbb feladataid:

  • megbízások kezelése
  • rendezvények, képzések szervezése
  • nemzetközi projektek koordinálása, szervezése, vezetése
  • a projektek pénzügyi nyomon követése és adminisztrációja
  • partnerekkel való kapcsolattartás,
  • új projektek fejlesztése, pályázási folyamat lebonyolítása.

A poszt betöltéséhez az alábbi készségeket találjuk fontosnak:

  • projektvezetésében, koordinálásban szerzett tapasztalat,
  • felsőfokú végzettség,
  • stratégiai gondolkodás,
  • az önálló, precíz munkavégzés,
  • magabiztos angol nyelvtudás (szóban és írásban),
  • civil szervezeti, illetve tréneri-képzői tapasztalat előny jelent.

Amire tőlünk számíthatsz:

  • változatos feladatok
  • folyamatos fejlődési lehetőség, képzéseken való részvétel,
  • nagy hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer,
  • közös ebédek, nyílt, támogató légkör ☺

Jelentkezés:

Magyar és angol nyelvű szakmai fényképes önéletrajzzal, és magyar és angol nyelvű motivációs levéllel (a fizetési igény és a belépés legkorábbi idejének megjelölésével) b.gerencser@niok.hu címre.
Önéletrajzod és motivációs leveled adatait a meghirdetett állás betöltéséig kezeljük, utána töröljük.