Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Szeretsz szervezni, kis csapatban dolgozni, döntéseket hozni, azokért felelősséget vállalni? Kiállni másokért, a közösségért, tenni a közöny ellen és szívesen dolgozol azon, hogy hozzuk ki magunkból a hétköznapi hőst? Kiszállsz egy időre a for profit világból? Szívesen vagy tanárokkal, szülőkkel, fiatalokkal? Akkor ez a Te pályád.

A Hősök Tere Kezdeményezésről:

2013 decemberében azért fogtunk össze néhányan, mert eldöntöttük, szeretnénk tenni a közöny ellen. Ezért hoztuk létre a Hősök Tere Kezdeményezést 2014-ben. Azt akarjuk elérni, hogy Magyarországon társadalmi norma legyen az együttérzés és az, hogy kiállunk és teszünk másokért. Ezért szervezünk workshopokat, tréningeket, akciókat, kampányokat, konferenciát.

Gyakorlott trénert keresünk munkatársként​,

határozatlan idejű munkaszerződéssel, rugalmas munkaidőben (de legalább heti 30 órában).

Tréningeinket változatos időbeosztással tartjuk, így szeretnénk, ha a rugalmas hozzáállás neked sem okozna problémát.

Feladatok:

  • A Hősök Tere tudásátadás stratégiájának kivitelezése, ​ akciótervek elkészítése.
  • Hősök Tere ​ tréningek, workshopok, előadások szervezése, megtartása iskolák, tanárok, fiatalok, civilek számára egyaránt.
  • Kapcsolatépítés és kapcsolattartás:
  • a tréningek és workshopok szempontjából releváns iskolákkal, más oktatási intézményekkel, szervezetekkel,
  • a tréning résztvevőivel, találkozók szervezése, kapcsolatápolása a tréningek után, „Refresh” kurzusok/workshopok szervezése és tartása a már tréninget végzettek számára,
  • a tréningek és workshopok szervezésében, kivitelezésében érintett önkéntesekkel.
  • Az önkéntes tréner csapat, tréningszervező csapat munkájának koordinálása.
  • Együttműködés a szervezet önkénteseivel, önkéntes csoportjaival.
  • A tréningek és workshopok adminisztrációs részfeladatainak bonyolítása, táblázatok, kezelése, statisztikák készítése.

Az ideális jelölt:

  • Tapasztalt tréner, jó kapcsolatteremtő, kapcsolatépítő.
  • Ismeri, magáénak érzi a társadalmi kihívásainkat és él benne a tenni akarás.
  • Önálló, hatékony és gyors a feladatai ellátásában.
  • Pozitív beállítottságú, agilis és inspiráló személy.
  • Felelősségteljes, megbízható és precíz.
  • A problémák megoldására fókuszál.
  • Döntéseket hoz és azokért felelősséget vállal.
  • Szeret szervezni.
  • Együttműködő és csapatjátékos.
  • Magyarul és angolul kiválóan és szívesen kommunikál.

Amit kínálunk:

  • Közvetlen, baráti közösséget, közös munkát egy inspiráló csapatban.
  • Kreatív és sokoldalú feladatokat, szakmai fejlődési lehetőséget.
  • Új tapasztalatokat és sokszínű alkotó teret egy dinamikusan fejlődő társadalmi

vállalkozásban.

Amennyiben érdekel a lehetőség küldj nekünk egy magyar vagy angol nyelvű önéletrajzot és egy egyperces magyar nyelvű motivációs videót, amelyben elmondod, hogy miért pályázol hozzánk erre a munkára.

Jelentkezésedet 2019. május 3-ig várjuk a trenertkeresunk@hosoktere.org mailre.