
A TASZ egy valódi közösség, amelyet a közös értékeink tartanak össze, így a belső folyamatainkat is a demokratikus működés jellemzi. A munkánk során egyszerre vagyunk professzionálisak és rugalmasak. A szervezetnél mindig van lehetőség új készségeket elsajátítani. A TASZ egyik új feladata az európai uniós fejlesztési programok monitoring bizottságaiban való részvétel, ahol független civil tagként feladatunk az Európai Unió Alapjogi Chartájában felsorolt alapvető jogok érvényesülésének védelme. A kutató ebbe a munkába kapcsolódik be.
Leendő munkatársunk feladatai lesznek:
- a TASZ monitoring bizottsági ülésekre való felkészülés segítése; ennek keretében
- a bizottsági munka során rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok összefoglalása;
- a TASZ-t a bizottság munkájában képviselő munkatársak utasításai alapján a uniós és hazai jogi és szakpolitikai háttérelemzés elvégzése;
- a háttérdokumentumok elkészítésében való részvétel; valamint
- háttérbeszélgetések megszervezése és azokon való részvétel.
A munkatárs, akivel szeretnénk együtt dolgozni:
- elkötelezett az emberi jogok és a TASZ céljai iránt;
- jogi vagy társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik;
- kiváló angol nyelvtudással rendelkezik szóban és írásban;
- vezető segítségével önálló kutatási és szervezési természetű munkavégzésre képes;
- jól átlát és szintetizálni képes összetett, angol és magyar nyelvű jogi, szakploitikai és fejlesztéspolitikai szövegeket;
- munkavégzése pontos, alapos.
Előny, ha rendelkezik az alábbiak közül valamelyikkel, vagy többel:
- jártassággal a fejlesztéspolitikában;
- az EU-jogban;
- az oktatásirányításban;
- a szociálpolitikában;
- fogyatékosügyben illetve
- civil szervezeti,
- vagy emberi jogi tapasztalattal.
Munkakörülmények:
- határozott időre szóló munkaviszony, 2024. július 31-ig;
- teljes állás, heti 40 óra hibrid munkavégzés keretében;
- a pozícióhoz tartozó fizetési kategória sávja: bruttó 400.000 - 550.000 Ft
Jelentkezés módja:
Magyar nyelvű önéletrajzot és motivációs levelet várunk pdf formátumban az allas@tasz.hu címre. A motivációs levélben kérjük, hogy térjen ki arra, hogy milyen eddigi tapasztalatai és kézségei teszik alkalmassá a kutatói feladat elvégézésre.
Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 13. éjfél
Tervezett (ideális) munkakezdés: 2023. szeptember 1.
Az álláspályázóknak szóló adatvédelmi tájékoztatónk itt található:
https://tasz.hu/a/files/Adatvedelmi-tajekoztato-a-TASZ-nak-allaspalyazatot-benyujtani-szandekozok-szamara.pdf
eredeti hirdetés: https://tasz.hu/cikkek/kutatasi-asszisztenst-keresunk