Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Összesen 35 szervezet jut támogatáshoz a Stronger Roots programban, amelynek megvalósítói az Open Society Fund Prague (Csehország), az Open Society Foundation Bratislava (Szlovákia), a Glopolis (Csehország) és a NIOK Alapítvány (Magyarország) konzorciuma. A program célja a civilszervezetek és a civil szektor megerősítése Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon, és beágyazottságuk növelése a társadalomban és a közösségekben, amelyekben dolgoznak. A  két éves társadalmi bázisépítés programban a 35 szervezet egyenként 30 000 EUR összegig kap anyagi támogatást, és emellett intenzív kísérői és tanácsadói támogatást kapnak.

Köszönjük minden jelentkező szervezetnek, hogy pályázatot adott be! A pályázatok értékelése nagy kihívást jelentett, hiszen Szlovákiában 47, Magyarországon 75, Csehországban pedig 144 pályázat érkezett be. A pályázatok mennyisége miatt a kiválasztási folyamat több körös volt. Az első körben két független bíráló értékelte őket, így Magyarországon és Csehországban 40, Szlovákiában pedig 25 szervezet jutott tovább a második körbe. A bíráló bizottság a 20 legjobb pályázatot benyújtó szervezetet személyes interjúra hívta be, és így választotta ki a 11-12 nyertes pályázatot.

A főbb kiválasztási szempontok a következők voltak: társadalmi bázisépítés fókusz, a szervezet elkötelezettsége, a projekt színvonala, jól meghatározott célcsoportok, megfelelő eszközök és módszerek a célcsoportok eléréséhez, megfelelő költségvetés, a projekt helyszíne (ahogy a kiírásban is szerepelt, előnyt élveztek a helyi és vidéki szervezetek). A személyes interjúk során szempontot jelentett továbbá, hogy mennyire motivált és kész a szervezet támogatói körének megerősítésére.

Visszajelzés a nem nyertes szervezetek számára

A pályázatok magas száma miatt egyéni visszajelzést adni sajnos nem áll módunkban. Az alábbi pontokban azonban összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, amelyek alapján a pályázatok továbbjutottak a második körbe.

  • A projekt a társadalmi bázisépítés egészére fókuszál, nem csak adománygyűjtésre. Magasabb értékelést kaptak azok a szervezetek, akik más módokon (és más célokkal) is be akarják vonni támogatóikat, nem csak adományozóként.
  • A projekt reflektál a támogatók igényeire. Azok a projektek jutottak tovább, amelyek nem csak azt határozták meg, hogy mit szeretnének támogatóiktól, hanem az ő igényeikre, véleményükre és érdeklődésükre is reflektálnak. A helyi projektek esetében azt is megvizsgáltuk, a projekt törekszik-e arra, hogy kapcsolatokat építsen a helyi közösséggel.
  • A projektben átgondolt terv született a támogatók elérésére. Néhány projekt azért nem jutott tovább, mert legfőbb tevékenységként egy adományszervező vagy egy PR munkatárs alkalmazását jelölték meg, és hiányzott egy részletes terv arra vonatkozóan, hogy az új munkatársak milyen tevékenységet végeznének, hogy erősítsék a szervezet támogatói körét.
  • A projektet mérföldkövek vezetik lépésről lépésre a sikerhez. Olyan projektek jutottak tovább, amelyek jellemzően kevesebb, világos és érthető mérföldköveket határoztak meg. Azok a projektek, amelyek nagyon sok mérföldkövet és tevékenységet határoztak meg, amelyek átfedték vagy nem követték egymást, alacsonyabb értékelést kaptak.
  • A projekt reflektál a szervezet stratégiájára. Pozitívan értékeltük azokat a pályázatokat, amelyekből kiderül, hogyan illeszkedik a projekt a szervezet stratégiájába, viszi előre a szervezetet, és építi annak fenntarthatóságát.

Bízunk benne, hogy a fenti visszajelzés támpontot tud adni a nem nyertes szervezetek számára ahhoz, hogy hogyan alakítsanak ki stratégiát támogatóik eléréséhez és kapcsolataik megerősítéséhez. A Stronger Roots program során törekedni fogunk rá, hogy nyilvánosságra hozzunk néhány esettanulmányt sikeres támogatói bázisépítés projektekről, hogy a nem nyertes szervezetek is inspirációt és motivációt kaphassanak munkájukhoz.

Támogatott szervezetek:

Magyarország:

A Matematika Összeköt Egyesület
Amnesty International Magyarország
Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE)
Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány
KórházSuli Alapítvány a Beteg Gyerekek Tanulásának Támogatásáért
Közélet Iskolája Alapítvány
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
Pécsi Közösségi Alapítvány
SUHANJ! Alapítvány
Transparency International Magyarország Alapítvány
Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány

Csehország:

Agentura pro rozvoj Broumovska, z.s.
Centrum paliativní péče, z.ú.
Fokus Labe, z.ú.
Hnutí Brontosaurus, z.s.
INEX – Sdružení dobrovolných aktivit, z.s.
IQ Roma servis, z.s.
Magdaléna, o.p.s.
Otevřeno, z. s.
Pražské matky, z. s.
PROTEBE live, z.s.
Rodina v centru, z.u.
ZO ČSOP Vlašim (Český svaz ochránců přírody)

Szlovákia:

Amnesty International Slovensko
Humánny pokrok o.z.
Islamic Foundation in Slovakia (INS)
KASPIAN
Liga za duševné zdravie o.z.
Nadácia DEDO
Nadácia Milana Šimečku
Nadácia pre deti Slovenska
NepocujuceDieta.sk
Transparency International Slovakia
VIA IURIS