Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A CIVIL KÖZLÖNY egy évben háromszor, elektronikus formátumban (.pdf) megjelenő civil nonprofit jogi periodika. Szerkeszti dr. Bíró Endre, civil nonprofit jogi ügyekben jártas ügyvéd. Kiadja a Jogismeret Alapítvány, közhasznú szervezet.

A 2017. évfolyam mostani, márciusi száma a civil státusz-jogszabályokkal foglalkozik (Ptk-kivonat, Civil Törvény, közhasznúság, végelszámolás, bírósági nyilvántartás, ügyészségi törvényességi ellenőrzés);

a 2017. szeptemberi számban az Önkéntes Törvény, a civil információs rendszerről szóló rendelet és a civil érdekvédelem eszközeit szabályozó jogi normák: népszavazás, gyülekezés, jogszabály-tervezetek véleményezése, közérdekű adatigénylés, stb. találhatóak;

a 2018. év januárjában megjelenő 3. szám pedig a január 1-től változó adójogszabályok alapján a civil adókedvezmények, mentességek táblázatát és az adótörvények, könyvviteli és számviteli jogszabályok civil vonatkozású kivonatait, valamint a civil szervezetek gazdálkodásáról szóló rendeletet közli az akkor hatályos szöveggel.

A CIVIL KÖZLÖNY éves előfizetési díja, a három lapszámra együtt, bruttó 4.200 Ft.

BÓNUSZ, AJÁNDÉK!    A 2017. évre újonnan előfizetőink számára .pdf formátumban elküldjük e-mailen a 2017. évre vonatkozó 2016/3. számot a civil adókedvezményekről és az SZJA 1%-ról, civil szervezetek gazdálkodásáról, számviteléről és könyvvezetési szabályairól. 

A CIVIL KÖZLÖNY megrendelhető írásban, bármely elektronikus módon:

Honlapon a legkönnyebb: www.jogismeret.hu / Kiadványok / Civil Közlöny oldalon.  Vagy e-mailben az info@jogismeret.hu címen.