Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Ma szavaz az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi bizottsága a civil társadalom Európa-szerte tapasztalható szűkülő mozgásterét feltáró jelentéstervezetről, amelynek előadója Donáth Anna EP-képviselő, a Momentum elnöke.

„A civil társadalom a demokrácia egyik mozgatórugója is. Nem csupán a véleménynyilvánítás és a gyülekezési jog szabadságát, mint értékeket ápolja, hanem megfelelő működéséhez ezekre a jogokra is támaszkodik. A Fidesz által sokszor kiforgatott és ellentmondásosnak beállított munkájuk a demokrácia alapvető összetevője, akárcsak a szólásszabadság és a szabad választások” – állítja a politikus, aki szerint a nem kormányzati szervezetek (NGO) tevékenységéhez biztonságos és támogató környezetre van szükség a tagállamokban.  

Donáth Anna az EP meghatározó frakcióinak támogatásával összeállított jelentéstervezetben nem dokumentálja a civilekkel szemben elkövetett számos jogsértést, inkább rövid látleletet állít ki, és ajánlásokat tesz. Javasolja például, hogy a jogállamiságról készülő éves országjelentésekben az Európai Bizottság szenteljen külön fejezetet a civil szféra helyzetének, és meghatározott mutatók alapján értékelje a mozgásterét. Emellett sürgeti a brüsszeli testületet, hogy fogadjon el stratégiát, amely valódi politikai elismerést adna annak a kulcsfontosságú szerepnek, amelyet a nem-kormányzati szervezetek játszanak a demokratikus értékek és politikák megvalósításában. Az előadó elítéli, hogy egyes tagállamokban a civil szervezetek képviselői munkájuk miatt fizikai és szóbeli támadásokkal, zaklatással és megfélemlítéssel szembesülnek mind online, mind offline formában, nem ritkán állami szereplők részéről. Felszólít egy uniós riasztási mechanizmus létrehozására, amely lehetővé tenné számukra, hogy bejelentéseket tegyenek. Aggasztónak tartja, hogy egyes tagállamokban civil szervezetek és emberi jogi aktivisták tevékenységét kriminalizálják, különösen a migráció területén.

Donáth Anna az NGO-k elleni támadás egyik legsúlyosabb formájának nevezi a kormány által szervezett nem kormányzati szervezetek, a GONGO-k megjelenését, amelyek – miközben független hangként mutatkoznak be – a hatalmon lévőket támogatják politikai céljaik elérésében. Ezek a formációk létükben veszélyeztetik a civil szervezeteket, és megfosztják őket az állami finanszírozástól. A momentumos EP-képviselő felkéri a tagállamokat és az Európai Uniót, hogy könnyítsék meg a civil szervezetek számára a különböző finanszírozási forrásokhoz való hozzáférést, és azt semmilyen módon ne korlátozzák, különösen a kisebbségek jogainak védelmében tevékenykedő NGO-k esetében. 

Forrás: nepszava.hu

2022.02.15