Salgótarján
Végzettsége szerint pszichoterapeuta. Dolgozott kórházban, de tanított iskolában is. Létrehozott egy mini állatkertet majd boltot nyitott. Izraelben időseket gondozott, itthon pedig a gyógyszertan szenvedélyes tanulmányozásába kezdett. Egy biztos: Czine Béla nem mindennapi ember.
A nógrádi megyeszékhely egyik eldugott utcájában, az erdő szélén megbúvó házában éli mindennapjait Czine Béla. Az egykori mini állatkert ma már csak az elüresedett ketrecekből tekint vissza ránk; maguk az állatok is megfogyatkoztak.
-- Állandóan támadnak. Már megszoktam. Utál az egész telep -- mondja. -- Korábban sok állatom volt. Kedvenc tigrisem, Szemafor egyszer kiszökött a kapun és a telepen sétálgatott, majd a garázs tetejére mászva napozott. Óriási botrány lett belőle. Reggel 7-kor hívtak telefonon, hogy hozzam le a tigrist... Igaz, hogy senkit nem bántott, de a 150 kilós macska látványa sokakat megijesztett. Születése óta magam neveltem, teljesen szelíd volt.

Sarkából fordította ki az iskolát
-- Budapesten születtem, sokáig a fővárosban éltem. ’84-ben kerültem Tarjánba. Mikor idejöttem, egy barátom sem volt, ma pedig az egész város ismer. Kórházban kezdtem dolgozni, majd négy évig oktattam egy kisegítő iskolában. Legfőképpen testnevelést tanítottam, ugyanis korábban felderítés szakon szereltem mint alhadnagy. Munkába állásom idején a sártengerben úszó udvaron kívül szinte semmi nem volt az iskolában. Négy év alatt csináltam egy kézilabdapályát, egy tornatermet és egy körfolyosót futófolyosóval. Sarkából kifordítottam az iskolát. A gyerekeket leszoktattam a dohányzásról.
-- Aztán megcsapott az állatkert szele. Egyszer sétáltam a Dolinkában és találkoztam ott egy idős úrral, aki a Zója-ligetről beszélt nekem, s a régi állatkertről. Megtaláltam a nyomait. Tanácsi rendszer volt, élt az infra-struktúra, úgy gondoltam, hogy nem lenne különösebb akadálya egy szafaripark életre hívásának. Az iskolából eljöttem, mondtam a diákoknak, hogy csinálok egy vállalkozást. Létrehoztam az állatkereskedést, és egyre több állat került hozzám. Voltam képviselő is Salgótarjánban, az első ciklusban. Akkoriban alapítottam meg az Állatkerti Alapítványt; az önkormányzat beleegyezett.

A „gigantomániás” Czine Béla
-- Később beléptem egy országos akvarista-terrarista egyesületbe, és elkezdtünk kiállításokat csinálni. Láttam, hogy egy kereskedésben nem csupán halakkal, meg akváriumokkal lehet foglalkozni, így később kígyókkal és majmokkal bővítettem a vállalkozást. ’93-ban két nagy kiállításom volt, ahol már medvével és oroszlánnal is találkozhattak a látogatók.
-- Minden vágyam az volt, hogy összehozzam a szafariparkot Salgótarjánban. Még Gansendorfba is elutaztam, beszéltem az ottani igazgatóval, akivel megállapodtunk, hogy segít. Akkor még azt hittük, a világkiállítás keretein belül létre is jön mindaz, amiről ott tárgyaltunk.
Már a tanácsi rendszer idején olyan cikkek jelentek meg rólam, hogy „Czine Béla a gigantomániás”, ugyanis egyszer behívattak a hivatalba, ahol elmondhattam az elképzeléseimet. Felvázoltam nekik a fogaskerekű és a lanovka nyomvonalát, közben meg fogták a fejüket a mindenhatók...

Rászoktak az állatok a rántott húsra
-- Volt egy kanadai barátom, akinek tetszettek az ötleteim. 28 milliót ígért. Azt mondta, két héten belül leteszi a bankszámlánkra, csak csináljam meg az alapítványt. Ezért is mertem belevágni. Megszerveztem mindent, persze a pénz nem érkezett meg. Aprópénzekből, piti kis kuruzslásokból tudtuk növelni az alapítvány tőkéjét, ami semmire nem volt elég, mert folyamatosan ettek az állatok. Ha nem lett volna egy közeli szállodában egy séfhelyettes barátom, akkor már sokkal korábban belebuktam volna. Állatkertnek ugyanis nyoma sem volt, a saját házamban kezdtem kialakítani a saját parkomat. Állandóan két vödör moslékkal rohangáltam a városban. Rá is szoktak a rántott húsra, a végén már a gyümölcsöt sem akarták megenni.
-- Mindent a saját pénzemből finanszíroztam, csak nagyon hamar elfogyott a lé, mert megették az állatok. Volt már körülöttünk mindenféle állat. Puma is. Õket etológiai vonatkozásban figyelgettem, elemzéseket írtam róluk. Ha időm engedi, egyszer összerendezem a gondolataimat és megjelentetem egy könyvben.

36 fajta állatharapás van a testén
-- Óriáskígyóból három volt itthon, de majmokból is kipróbáltam több fajtát. Befogadtam a vadállatokat is, én szelídítettem őket. Hozzávetőlegesen 36 fajta állatharapás van a testemen.
-- Korábban készítettem egy lakossági felmérést, amit statisztikusokkal külön kiértékeltettem, és a végeredmény az volt, hogy 98 százaléka a lakosságának támogatta volna az alapítványt. Ennek ellenére most sincs állatkertje Salgótarjánnak. Valószínűleg nem is lesz. Nem vagyok erőszakos ember. Ha az lennék, akkor ütöttem volna a vasat rendesen, de egy idő után belefáradtam. Ráadásul ismét jöttek a pletykák. Czine ebből akar meggazdagodni...
Mindenki azt hitte, milliomos vagyok. Nem voltam milliomos, csak szeretek adni. Manapság is, ha bejön hozzám egy gyerek a boltba és látom, hogy nincs pénze, ingyen adok neki halat.
-- Súlyos cukorbetegségem van, benyugdíjaztak. Emellett van a vállalkozásom. Már régen be kellett volna zárnom. Minden hónapban ráfizetek. Ha nem kapnék Izraelből egy kis dollárt, már rég feladtam volna. Két év után nyitottam újra a boltot -- talán a szünet is közrejátszik a lassabb beindulásban. Izraeli utam előtt szó szerint belerokkantam ebbe az állatkertesdibe. Azért is mentem ki, mert különben elviszik a fejem fölül a házat... Többször jártam kint, hosszabb időszakokat töltöttem az országban. Betegeket ápoltam -- valamiből meg kellett élni. És jól kerestem. Ma ezeket a kapcsolataimat kamatoztatom.
Sándor András