Teréz anya boldoggá avatásának első évfordulójára készülnek a nővérek a budapesti 'Szeretet misszionáriusai' otthonban.

Szombaton dr. Udvardy György püspök mondott szentmisét, amely után ünnepi ebédet rendeztek a Szeretet misszionáriusainak házában. Pénteken egész napos lelkigyakorlatot szerveztek, előadással, misével, rózsafüzérrel és szentségimádással a házban.
2003. október 19-én a pápa mintegy 300 ezer hívő jelenlétében avatta boldoggá a Szeretet Misszionáriusai kongregáció alapítóját, az 1997-ben elhunyt Kalkuttai Teréz anyát. Tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat.

A kongregációhoz tartozó nővérek Budapesten is alapítottak egy otthont, a 8. kerületi Tömő utcában. (lásd a képen). A rend tagjai Magyarországon is adományokból élnek, bár az adományrendszer csak gyengén működik hazánkban. Ha rászorulnak, Rómából vagy Calcuttából kérnek segítséget.

A rend szoros kapcsolatban van Rómával. Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei

II. János Pál pápa gondolkodásának irányvonalában helyezkedtek el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a szentatya között.

II. János Pál 1986. február 3-án, Kalkuttában a pápa meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. A látogatásról így fogalmazott:
'A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hriday-ban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.'

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az 'élet minden sebesültjére.'

A Tömő utcai otthonban a rászorulókat télen hetente ötször várják meleg étellel, nyáron csak hétvégenként van ételosztás, vasárnap misével egybekötött ebéd. A misét a közeli Horváth Mihály téri templomban mondják, ahonnan annak végeztével hosszan elnyúló csoportokban igyekeznek az éhezők szatyraikkal a Tömő utca felé.
A nyári melegben kevesebb hajléktalan jár hozzájuk

élelmiszerért, csak hétvégén osztanak ebédet. Néha szombaton sem, szeptember 11-én például keresztutas zarándoklatot szerveznek a hozzájuk járó éhezők számára Márianosztrán. Mivel a rend tagjai nincsenek sokan a házban, a zarándoklat alatt nem marad otthonra senki, így nincs ételosztás.
A hajléktalanok maguk jelentkezhetnek a buszos zarándoklatra, bár igencsak nekikeserednek, amikor az ebéd előtti hirdetésnél meghallják: indulás reggel fél nyolckor.
A meleg étel osztásakor egyszerre nyolcvan fő ebédel, nyáron kétszer telik meg a terem, télen még többször.
A nővérek kedvesek, de keménykezűek: annyiszor repetázhatnak, ahányszor csak bírnak, de ételt zacskóba, üvegbe dugni nem lehet, hiszen a végén egyesek hordóval vinnének maguknak... Akinél meglátják az üveget, elveszik.
Ebéd előtt ima van, ahol kéretik hangosan imádkozni, igaz, néhányak gúnyos megjegyzésekkel kísérik Isten nevét...
Több nővér Afrikából származik, de van köztük romániai is.

-Dölezs veszely? Mi az?
Hirdetéskor is elbizonytalanodik a nővér: Indulás reggel fél nyolc... ban? Nyolc-nál?
A hajléktalanok mégis elbeszélgetnek velük, bár a templomi prédikációról szóló indulatos, gyors megjegyzéseket vagy háromszor elismétlik, mire sikerül eszmét cserélniük a hallottakról. A nővérek vitatkoznak, beszélnek, 'nevelik' a fedél nélkülieket.

Teréz anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco fogalmazta meg a Teréz anya, a hit csodái című könyvében:

'Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli, vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és vezet minket, hogy beteljesítsük az Õ igazságát.'